Napi horoszkóp augusztus 8.: az Oroszlánok kivételes sikert érhetnek el, a Skorpiók könnyen átlátnak a szitán

Unsplash by Cristian Cristian
Reni

A csillagok a hét első napjára is izgalmas üzeneteket küldtek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!

NAPI HOROSZKÓP AUGUSZTUS 8.

KOS (március 21-április 20)

Az utóbbi időben olyannyira elfoglalt voltál, hogy a szeretteidre, a barátaidra abszolút nem jutott minőségi időd, ezt pedig szóvá is teszik a környezetedben élők. Az igazat megvallva, ha őszinte vagy magadhoz, akkor pedig be kell látnod, hogy joggal emelnek szót emiatt. Bizonyára fontos a karrier, fontos a siker, fontosak a megoldandó feladatok, ám érdemes szem előtt tartanod azt is, hogy közben ápolnod kell a kapcsolataidat is, gondolnod kell azokra az emberekre, akik támogatnak, akik melletted állnak és törődnek veled. Igyekezz tehát lejjebb adni a megfelelési kényszerből, amelyben élsz, szánj minőségi időt azokra, akik fontosak számodra, hidd el, mindennél többet ér az, ha szeretetteljes közegben élhet az ember!

BIKA (április 21-május 20)

A hét első napján nagyobb volumeű kihívás körvonalazódik előtted, te azonban abszolút nem vagy biztos abban, hogy sikerrel tudod majd megállni a helyedet. Mivel még egyetlen csatát nem nyert meg senki, aki remegő lábbal indult el a serlegért, épp ezért neked is érdemes több önbizalmat magadra erőltetned. Az élet úgy hozta, hogy most egy magasabb lécet kell megugranod, ez azonban kiváló alkalmat nyújt arra, hogy magadnak is bizonyíts. Ne ijedj meg a nehezebb feladatoktól, hisz ezek segítenek majd ahhoz, hogy egyre magasabb fokokat érj el azon a bizonyos létrán. A tapasztalatszerzés még senkinek sem ártott meg!

IKREK (május 21-június 21)

Borzasztóan eleged van abból, hogy bármit teszel, a környezeted gyakorlatilag semmibe vesz, teljesen levegőnek néznek. Emiatt sokszor arrogánsan reagálsz, hisz rendkívüli módon unod az állandó fegyverhordozó szerepét. Amennyiben valósak az érzéseid, abban az esetben igyekezz találni egy olyan pozitív reményeket hordozó ügyet, amelyet végigvihetsz és egyszer, s mindenkorra bebizonyíthatod, hogy igenis egyenrangú partner vagy. Ügyelj azonban arra, hogy ne lihegd túl a helyzetet, hisz azzal könnyen ellenszenvet válthatsz ki, nyugodtan, higgadtan menj végig az úton, melynek végén ott várnak majd az elismerő tekintetek!

RÁK (június 22-július 22)

Nagy kanállal falod az életet, minden buliban benne vagy, a kalandok éltetnek, az adrenalinszinted mindig az egekben van, semmi nem rettent vissza, mely azonban a sikerélmények mellett kezd a szervezeteden is nyomot hagyni. Eljött tehát a pillanat, amikor érdemes levenned a lábad a gázpedálról és egy kicsit lassítani annak érdekében, hogy ne ess ágynak. A szervezetet jelet küldött, neked pedig semmi más dolgod nincsen, mint tudomásul venni, hogy te is emberből vagy, aki másokhoz hasonlóan igen-igen sérülékeny, ezt érdemes a jövőben szem előtt tartanod. Hidd el, semmiről nem maradsz le akkor sem, ha nem ugrálsz bele állandóan mindenbe!'

OROSZLÁN (július 23-augusztus 23)

A hét első napján egy nem várt fordulatnak köszönhetően roppant nagy boldogság tölt el, olyasfajta kivételes sikert érhetsz el ugyanis, melyről egészen eddig csak álmodozni mertél, sosem gondoltad volna azonban, hogy egyszer fizikailag is magadénak tudhatod majd. Az elért eredmény azonban mostmár megmásíthatatlanul a tiéd, joggal lehetsz tehát büszke magadra. Ünnepeld meg méltóképp a pozitív végkimenetelt, hívd át a barátaidat és koccintsatok arra, hogy mindig érdemes az álmok után menni és megvalósítani őket! Szebben nem is kezdődhetne a hét, nem igaz?

SZŰZ (augusztus 24-szeptember 23)

Nehéz döntést kell meghoznod a hét első napján, mivel azonban nem szereted az ilyesfajta sarokbaszorított helyzeteket, épp ezért futva menekülsz előle. Noha valahol legbelül tudod, hogy egyszer utolér majd a dolod, mégis félsz megállni és szembenézni vele. Keress a környezetedben valakit, akiben megbízol, kérd ki a véleményét, nem vagy ugyanis teljesen egyedül. Vázolj fel őszintén minden apró részletet és légy nyitott az illető tanácsaira, hisz az már egy hatalmas mankó, ha nem egyedül kell A-t vagy B-t mondanod. Légy hálás azért, hogy a Sors küldött valakit, aki kihúzhat a gödörből, ne feledd azonban, a végső szót neked kell kimondanod!

MÉRLEG (szeptember 24-október 23)

Az az érzésed, hogy felesleges köröket futsz egy bizonyos ügyben, abszolút semmi haszna nincsen a leadott energiádnak, gyakorlatilag egy feneketlen kútnak tűnik az egész. Amennyiben nem tudod a bogarat kiverni a fejedből, abban az esetben valóban érdemes mérlegelned, hogy megéri-e a továbbiakban bármilyen követ megmozgatni a siker érdekében, avagy ideje tovább lépned és másféle vizekre evezned. Nem kell erőltetned bizonyos projekteket mindenáron, hisz a széllel szemben történő futás sosem fog semmiféle eredményre vezetni!

SKORPIÓ (október 24-november 22)

Egy bizonyos helyzetben az a megérzésed, hogy valaki a bolondját járatja veled, egyszerűen annyit sem néz ki belőled, hogy átlátsz a szitán, így rendkívüli vakmerőséggel vinne be az erdőbe. Mielőtt azonban nagyon beleélné magát a dologba, neked sem kell köntörfalaznod, igyekezz határozottan a tudtára adni, hogy nem játszhat semmiféle játszmát veled, nem vagy ugyanis az az ember, aki minden taposóaknára rálép csak azért, mert udvariasan hívja valaki. Amennyiben ez nem tetszést vált ki az illetőből, az csakis azért lehet, mert a fején találtad a szöget, ez azonban legyen az ő baja!

NYILAS (november 23-december 21)

A hét első napján össze-visszajárnak a gondolataid, egyszerre több dologban nem tudsz dűlőre jutni, ez az, ami olyannyira frusztrál. Annak érdekében tehát, hogy rendezni tudd a soraidat, érdemes a kötelező feladatok után elvonulnod és magányodban véget venni a benned dúló háborúnak. Tedd rendbe a kesze-kusza ügyeket, amellyel kapcsolatban azt érzed, hogy nem a te gondod, azt mindenképp hagyd hátra, a többit illetően pedig próbálj felállítani egy prioritási sorrendet és aszerint megoldani mindent. Ne sürgess semmit azonban, hisz egyetlen nap alatt nem lehet megváltani a Világot!

BAK (december 22-január 20)

A hét első napján szíved szerint egyszerűen meglógnál a munka elől, abszolút nem érzed ugyanis a motivációt magadban arra, hogy nekifuss a feladataidnak. Ez mind roppant könnyűnek hangzik, ennél azonban a valóság sokkal nehezebb: vannak kötelezettségeid, amelyeknek kénytelen-kelletlen eleget kell tenned, más választásod nem lévén. Amennyiben tehát nincs kéznél egy varázspálca, abban az esetbe végy egy mély levegőt és igyekezz másokhoz hasonlóan te is csatasorba állni, a feladatok ugyanis nem oldódnak meg maguktól. Este aztán kikapcsolódásképp rendelj egy pizzát és nézz meg egy vígjátékot, hogy mégis kikapcsolódhass. Vannak dolgosabb napok, az élet már csak ilyen!

VÍZÖNTŐ (január 21-február 19)

Általában engeded, hogy másé legyen az utolsó szó, nem igazán szeretsz konfliktusba keveredni, a hét első napján azonban az igazságérzeted az, ami azt mondatja veled, hogy itt az ideje megvédened magad. Egy bizonyos szituációban ugyanis valaki mindenáron szeretné rád erőltetni az akaratát, semmiképp nem engedve a huszonegyből. Ám mivel abszolút nem látod az egészben, hogy a te javadat valamilyen szinten szolgálná a dolog, ezen kívül mind téged, mindpedig a jövődet érintheti az egész ügy, épp ezért most tudsz felállni és a hangodat hallatni. Most van itt a lehetőség arra, hogy elmondd, nem, nem minden esethez asszisztálsz és nem, nem fogsz arra menni, amerre az utat mutatják. Ne félj felszólalni magadért, amennyiben az emberi méltóságod forog kockán!

HALAK (február 20-március 20)

Rossz előérzeted van egy bizonyos dologgal kapcsolatban, épp ezért megpróbálsz utánajárni a rejtélynek, hátha megtalálod, hol van a kutya elásva. Légy azonban óvatos, nem tudhatod ugyanis, hogy milyen komoly ügybe ásod bele magad nyakig, melyből egy ponton túl már nem lesz menekvés, vállalnod kell a felelősséget. Épp ezért érdemes kétszer meggondolnod, hogy csupán elhessegeted magadtól a negatív gondolatokat vagy vakmerően utánamész, az esetleges következményekkel számolva. Ez most csak rajtad múlik!