Promóciók
Napi horoszkóp április 1.: a Rákoknak érdemes reálisabb célokban gondolkodniuk, a Skorpiók nem várt terhet kapnak a nyakukba
Forrás: Pexels by Bibhukalyan Acharya

NAPI HOROSZKÓP ÁPRILIS 1.
KOS (március 21-április 20)
Valaki jó szándékkal szeretne útbaigazítani, te azonban arrogánsan utasítod el, úgy tűnik ugyanis számodra, hogy az illető bele szeretne avatkozni a dolgodba. Miután világossá válik számodra is, hogy abszolút nem akart ártani, a lehető leggyorsabban kérj elnézést, nehogy ez a malőr a kapcsolatotokra nyomja a bélyegét. Ma ilyen felemás hangulatú napod van egyébként is, ez azonban korántsem jelenti azt, hogy felmentést kapsz az ehhez hasonló helyzetekben, így tehát amennyiben úgy érzed, nem vagy ma jóban a Világgal, inkább zárd ki a külvilágot, amíg nem sikerül helyére billentened a lelki békédet!
BIKA (április 21-május 20)
Minden körülmények között a saját meggyőződésed szerint, önállóan szeretnéd az utadat járni, akad azonban valaki a környezetedben, aki mindenféleképp szeretné átvenni feletted az irányítást. Téged viszont -aki hozzászokott az abszolút függetlenséghez-, borzasztóan bosszant, hogy az illető jön és egyszerűen belekotnyeleskedik abba, hogy melyik lábad melyik után kellene tenned. Ne engedj tehát teret annak, hogy bárki megfosszon a függetlenségedtől, első pillanatban határozottan állj ki az elveidért a saját védelmedben. Ez a te életed, ne engedd, hogy más kormányozzon!
IKREK (május 21-június 21)
Olyasmire vágysz, ami ebben a pillanatban elérhetetlennek tűnik számodra, épp ezért maximum álmodozol a dologról, eszedbe nem jut elindulni utána. Amennyiben azonban valóban nagyon szeretnéd elérni, ahhoz először el kell határoznod magad, ezen kívül egy kis bátorsággal sem ártana rendelkezned, illetve a jelenleginél nagyobb céltudatossággal elindulnod az álmaid megvalósításának útján! Hidd el, a történelemben még senkinek nem sikerült úgy maradandót alkotnia, hogy megállás nélkül csak a karosszékben ücsörgött és csupán a gondolatai kaptak szárnya. Hajrá, légy egy kicsit kalandvágyóbb!
RÁK (június 22-július 22)
Elvakultan hiszel valamiben, annak ellenére is, hogy mások óvva intenek a dologtól, te mégis ebben látod a jövődet. Mielőtt azonban olyannyira mélyre merülnél benne, hogy már a lábad sem ér le, igyekezz józan ésszel végiggondolni, hogy vajon másoknak van-e alapjuk az aggodalomra. Hogy mi az, amit te nem látsz, ha nem látod és mi az, ami a többieket megijeszti. Amennyiben tehát van okuk arra, hogy lebeszéljenek és neked sikerül megértened a mondanivalójukat, mindenképp érdemes rájuk hallgatnod, hisz fontos vagy nekik és nem szeretnék, ha bajod esne. Ha viszont többszöri átgondolásra sem látsz semmi kivetnivalót a dologban, nyugtasd meg őket, hisz pontosan tudod, hogy merre kell menned.
OROSZLÁN (július 23-augusztus 23)
Több lehetőséget hittél egy bizonyos dologban, mint amennyi benne volt és ez most roppant nagy csalódással tölt el. Akkora elánnal indultál ugyanis el az úton és sajnos nagy hason csúszás lett a vége, ez pedig jelentősen meghúzza a lelkesedésedet is. Ne aggódj, nem minden helyzet ugyanolyan, ez most pont nem jött a legjobban ki, ez azonban korántsem jelenti azt, hogy más szituációknak is hasonló végkimenetelük lesz. Ne veszítsd el a lelkesedésed, vondd le a megfelelő konzekvenciát a dologból és gyorsan zárd le, mielőtt tovább emésztenéd magad!
SZŰZ (augusztus 24-szeptember 23)
Úgy érzed, végre kezd minden összeállni ahhoz, hogy megvalósítsd a terveidet, ami roppant nagy lendületet adhat az indulásnál. Mielőtt elindulsz azonban, győződj meg arról, hogy ideálisak-e a körülmények és csak abban az esetben rugaszkodj el, ha biztos vagy magadban. Lesznek ugyan körülötted, akik legszívesebben megingatnának a magabiztosságodban, ne haragudj meg emiatt azonban rájuk, hisz nem rossz szándékból bizonytalanítanak el, ők csupán at aggodalmaikat fogalmazzák meg neked. Légy türelmes és nyugtasd meg a környezetedet, hogy kockázat mindenben van, te pedig mindent megtettél azért, hogy minimalizáld a bukás lehetőségét!
MÉRLEG (szeptember 24-október 23)
Nem túl pozitív gondolatok kavarognak a fejedben egy bizonyos üggyel kapcsolatban, amelyek végül abban is megakadályozhatnak, hogy hiba nélkül, vállalható eredménnyel teljesíts. Mivel nincs még minden veszve, épp ezért igyekezz összeszedni magad és kizárni azokat a negatív dolgokat, amelyeket könnyen bevonzhatsz, mindezt annak érdekében, hogy ne ezen múljon a küldetés kimenetele. Csakis arra összpontosíts, hogy ha beleadsz apait-anyait, akkor bizony nem okozhat gondot az, hogy hiba nélkül végigmenj az akadálypályán, épp ezért tedd oda magad!
SKORPIÓ (október 24-november 22)
Akad valaki a környezetedben, akivel tulajdonképp nem is álltok egymáshoz olyan közel, mégis mivel a hét utolsó munkanapján épp te mész szembe vele, ezért te leszel az, akire rázúdít egy olyasfajta titkot, ami számodra egyrészt roppant kellemetlen, másrészt pedig nem a hétköznapi és könnyű kategóriából való. Hirtelen nem is tudsz mit kezdeni a szituációval, legszívesebben egy tollvonással visszacsinálnád az egészet, ám mivel ez nem a varázslóiskola, ezért kénytelen vagy a helyén kezelni a dolgot. Mindenekelőtt tudasd az illetővel, hogy nem épp te vagy a legalkalmasabb arra, hogy mentőövet dobj neki, de ha már így alakult, megpróbálsz segíteni neki. Ügyelj azonban arra, hogy ne vállalj olyasmit, amivel bajba sodorhatod magad, hisz az egész nem ér ennyit!
NYILAS (november 23-december 21)
Hajlamos vagy túlszeretni embereket, ha valakitől pozitív érzelmeket kapsz, százszorosan adod vissza, emiatt nagyon népszerű vagy a környezetedben. Vigyázz azonban, akadnak bőséggel, olyanok is, akik kihasználnak, az irányodba táplált érzelmeik hamisak és abszolút átlátszóak. Igyekezz tehát szelektálni és csak azoknak osztani a szeretetedből, akikről pontosan tudod, hogy nem fognak visszaélni vele. Az Élet sajnos nem egy rózsaszín világ, próbáld tehát megóvni magad a csalódásoktól. Használd a józan eszed, ne láss bizonyos emberekbe többet, mint amennyi bennük van és igyekezz meghallani, ha egy-egy kígyó sziszeg körülötted, hisz a csípésűk mérgező lehet!
BAK (december 22-január 20)
Úgy érzed, a hét utolsó munkanapjára kissé lemerültek az energiaraktáraid, az utolsó tartalékaidat éled fel, ma már szíved szerint csak a kanapén ejtőznél és filmeket néznél. Mivel azonban ezt nem mindenki akceptálja a környezetedben, sajnos ez az ábránd gyorsan azertefoszlik, hisz számtalan teendő várja, hogy pont kerüljön a végére. Épp ezért bármennyire is nehezedre esik, igyekezz megrázni magad és abban a tudatban teljesíteni a rád váró feladatokat, hogy amint letudtál mindent, átadhatod magad a hétvégének végre és akkor semmi és senki nem zavarhatja meg a pihenésedet! Most azonban első a kötelesség!
VÍZÖNTŐ (január 21-február 19)
Konfliktusba keveredsz valakivel, aki egyszerűen nem akarja megérteni a mondanivalódat annak ellenére sem, hogy számodra nem is lehetne nyilvánvalóbb a dolog. Ez viszont annyira feldühít téged, hogy hajlamos vagy arrogánsan védeni az érdekeidet, ami nem tesz túl jót a népszerűségednek sem. Épp ezért igyekezz megmagyarázni érthetően, mi a felháborodásod oka, próbálj észérvekkel kiállni magadért, hisz ha elmagyarázod a dolog lényegét, talán eggyel nagyobb esélyed lesz arra is, hogy támogatókat találj. Keressetek egy közös nevezőt, ne engedjetek teret a csatározásnak!
HALAK (február 20-március 20)
Időnként jól esik egy kis lopott idő, amikor nem a másoknak történő megfelelésről szól az életed, hanem csakis önmagadra koncentrálhatsz, hisz a boldogságodat helyezheted előtérbe, nem azt, hogy ki és mivel lenne elégedettebb a jelenleginél. A hét utolsó munkanapján végezz tehát el minden kötelező teendőt és ha pontot tettél a lezáratlan ügyek végére, a nap hátralevő részében találj olyasféle elfoglaltságot, ami a lelkedre abszolút pozitív hatással van és egy kicsit feltöltődhetsz általa. Jól eső érzés az, hogy nem nyaggat senki a határidőkkel, az el nem végzett teendőddel, hisz te most nyugodt lelkiismerettel végre azt csinálhatsz, amit akarsz. Majd hétfőn visszaszállsz a mókuskerékbe!
Hogy tetszett a cikk?
május 29
200%-ra nőtt pillangó állomány, elég meleg a Balaton! - Ezek a jó hírek történtek a múlt héten
Láttál már feminista "body horrort"? És sejted miért szerepel a múlt heti jó hírek között? Cikkünkből kiderül!
Napi horoszkóp május 29.: az Oroszlánok elképesztő népszerűségnek örvendhetnek, a Mérlegeknek rugalmasabb gondolkodásra van szükségük a konfliktusok elkerüléséhez
A hosszú hétvége utolsó napjára is izgalmakat ígérnek a csillagok, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
Heti horoszkóp május 29-június 4.: a Rákok kedves gesztusokkal okoznak örömet másoknak, a Szüzek bizarr helyzetbe kerülnek
Érdemes elolvasnod a heti horoszkópodat is, hisz a csillagok ismét izgalmas üzenetekkel készültek!
Napi horoszkóp május 28.: a Skorpiók igyekeznek mások elvárásainak megfelelni, a Halak nem ismernek lehetetlent
A csillagok a mai napra is izgalmakat ígérnek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
A felnőttek közel fele kerül intim kapcsolatba az első randin, állítja a tanulmány
Egy szexuális segédeszközöket kínáló üzlet felmérése kimutatta, hogy a felnőttek közel fele szexelt már az első randin. A kutatás arra is kitér, hogy melyik csillagjegy az, amelyik a leginkább nyitott a kalandra. Az ÉvaMagazin.hu cikke.
3 istenien finom, szupergyors és szuperegyszerű lazacos recept rohanós napokra
Miért együnk lazacot? Természetesen elsősorban azért, mert szeretjük. Ám ha ez nem lenne elég nyomós érv, akkor most felsorolunk pár további indokot is. Ha végigolvasod, mennyi értékes tápanyagot tartalmaz, biztosak vagyunk benne, hogy még jobban fogod kedvelni. Ráadásul most az elkészítéséhez is hoztunk pár tippet és három kipróbált, isteni, ugyanakkor szupergyors és egyszerű receptet! Az ÉvaMagazin.hu cikke.