Óriási örömhírt osztott meg Nádai Anikó és párja - Első közös gyermeküket várják

RTL Sajtóklub/Nyerő páros c- műsor
Kamilla

A gyönyörű műsorvezető 2022-es éve nem is kezdődhetne boldogabban, hiszen eljegyzése után első közös gyermekét várja párjával, Hajmásy Péterrel.

Nádai Anikó és vőlegénye pár hete jelentették be, hogy újabb szintre emelték a kapcsolatukat, hiszen dominikai nyaralásuk alatt eljegyezték egymást. A csodaszép gyűrűt és a megható pillanatot is megosztották a követőikkel, akik között néhányan túl korainak ítélték ezt a lépést.

Nos, most végre kiderült, hogy a szerelem mellett egy másik oka is volt a leánykérésnek, hiszen Nádai Anikó kisbabát vár. Az örömhírt természetesen nem akarták a végtelenségig titkolni, ezért tegnap este Instagram oldalukon mutatták meg az első ultrahangos felvételeket, amelyekhez a következő szöveget írta a műsorvezetőnő:

Szeretnénk veletek is megosztani a boldogságunk.Az örömünk határtalan. Bővül a családunk.

-

Anikónak már szépen gömbölyödik a pocakja, azt azonban még nem árulták el, hogy mikorra várják a kicsit, illetve milyen nemű lesz.

A pár 2020 őszén kezdett el egymással találkozni, ám viszonyukat csak hónapokkal később vállalták fel. Anikónak egyébként már van egy 6 éves kisfia előző kapcsolatából, aki Kovács Dániel Richárdtól született.

Olvasd el ezt is!
Nádai Anikó plasztikai műtéten esett át: fotón mutatta meg az eredményt

Ezt olvastad már?

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
Híres nők, akik 2022-ben adnak életet gyermeküknek