Mindenki átérzi, aki hasonló mániával küzd – Egy OCD-s család mindennapjai

Nagyjából 10 éve vettem észre magamon, hogy van egy olyan furcsa szokásom: az ébresztőórát nem mindegy ugyanis, hogy milyen irányban tekerem oda az időponthoz, amikor kelnem kell. Ha 7:30-ra szeretném beállítani, és épp 8:30-ra van állítva, nem visszatekerek egy órát, és kész, hanem előrefelé tekerem addig, amíg elérem a 7:30-at. Nem tudom egyáltalán megcsinálni, hogy hátrafelé tekerjem, mert úgy érzem, valamiért az rossz.

Aztán jöttem rá, hogy gépeléskor, ha elírok egy betűt, nemcsak a betűt, hanem a szót is törölnöm kell, mert csak akkor érzem jónak a munkát. Tudom, hogy ez néha a hatékonyságot rontja, de én mégis teljesebbnek érzem így.

Sőt, ha a vécépapírt nem egyenesen tépem le, és egy kis helyen meg van szakadva a papír, addig tépkedek új darabokat, amíg egyenesre sikerül. Ez a fura dolog feltűnt a férjemnek is, aki évekkel ezelőtt rákérdezett, hogy miért fogy el olyan gyorsan a vécépapír.

Ekkor én egész egyszerűen megmutattam a Girls című sorozatból egy jelenetet:

A film főszereplője, Hannah elég keményen nyomta az OCD-t, azaz a mániákusságot egy ideig. Ha egyszer az egyik irányba forgatta a fejét, muszáj volt a másikba is. Az ajtót nem lehetett egyszer becsukni, többször kellett. (Ilyen ajtós kattanásom nekem is volt).

Szerencsére meg sem kellett magyaráznom, hogy miről van szó a jelenetben, ugyanis kiderült, a férjem is épp ezzel küzd nap mint nap, csak nála nem a vécépapír, az óratekerés és a gépelési szokások kapcsán jelentkezik mindez, hanem neki folyton kattogtatni kell dolgokat – vagy épp szimmetrikus alakzatba rendezni valamit. Sőt, amikor egy szórólapot tervezünk meg, és a lap közepére kell valamit helyezni, ha egyetlen mikromilliméterrel arrébb kerül a lap közepétől az ábra, azonnal észreveszi és kellemetlenül kezdi érezni magát. Persze neki sem ez a három az összes mániája.

Sajnos nagyon nehéz ezekről leszokni.

Ha már csak egyszer is ráveszed magad, hogy ne érezd magad órákig kényelmetlenül, ha valami nem párhuzamosan áll, aminek a mánia szerint mindig párhuzamosan kell állni, utána már könnyű ezt többször is megtenni, így szépen lassan le lehet szokni róla.

Csak épp az a nagyon nehéz benne, hogy jó ideig kényelmetlenül érzi magát az OCD-s, amikor gátat szab a kényszerességnek és szakít a szokásos rutinnal.

Anyukámnál úgy jelentkezik évek óta a lightos OCD, hogy folyamatosan pakolnia kell. Beszéd közben a kezével kényszeresen pakolgatja az előtte lévő cuccokat. Mondjuk ez elég hasznos, mivel amikor nálunk van, akaratlanul is elpakolja a rendetlenséget. (Na jó, akarva is.)

Szerencsére, a barátaink között is rengetegen vannak, akik alapfokú OCD-vel küzdenek, így senki nem néz minket furának, ha véletlenül észreveszik valamelyik érdekes szokásunkat.

Az OCD e formája nagy odafigyeléssel leküzdhető, de tényleg minden önfegyelmet be kell vetni olyankor, amikor elhatározzuk, hogy megszabadulunk az idegesítő szokásoktól.

Azért vicces lenne, ha készülne rólunk egy rejtett kamerás felvétel, az biztos...

Hogy tetszett a cikk?

Egynek jó.

Nice job!

Imádom!