Ritkaság: Mila Kunis és Ashton Kutcher őszinte interjúban meséltek családi életükről

Kevin Winter/Getty Images
Léna

A sztárpár kapcsolata 2012 óta tart, azóta pedig el sem tudnák képzelni egymás nélkül az életüket.

Mind emlékszünk még arra, amikor néhány hétig Mila Kunis és Ashton Kutcher Magyarországon tartózkodtak. Akkoriban minden a sztárpárról szólt, izgatottan vártuk, mikor pillantjuk meg őket az utcán vagy egy boltban, de miután leforgatta a színésznő A kém, aki dobott engem című filmjét, egy időre mindketten háttérbe vonultak. Az utóbbi egy-két évben keveset lehetett hallani róluk, a karantén alatt pedig teljesen bezárkóztak a világ elől. Épp ezért megy nagy ritkaságszámba az, hogy most közös interjút adtak!

Olvasd el ezt is!
Nagyot nőttek Mila Kunis és Ashton Kutcher gyermekei

A sztárpárnak két gyermeke van: a hatéves Wyatt, és a négyéves Dimitri, párkapcsolatuk pedig már 8 éve tart. Mila Kunis az Entertainment Tonightnak árulta el, hogy férjével már a kezdetek óta nagyon függenek egymástól, szinte minden idejüket együtt töltik, és ez az egész családra igaz.

A teljes családom már most nagyon ragaszkodó, szóval ez a pandémia csak még jobban rátesz egy lapáttal a társfüggésünkre. [...] A vírus óta a gyerekeim mindig azt kérdezgetik, 'hova mész?', én meg mondom, hogy 'csak a fürdőbe.' Nem váltunk el egymástól [egyáltalán]. Bent vagyunk. Elfelejtették már, hogy néha ki kell menni a házból.

-

Mila Kunis és Ashton Kutcher nemrég készítették el közös reklámjukat a Super Bowlra, elmondásuk szerint pedig már csak azért is igent mondtak a felkérésre, hogy egy kicsit kiszabaduljanak otthonról. Ráadásul jó lehetőség volt arra, hogy együtt dolgozzanak, hiszen egy-egy alkalmat leszámítva sosem vállalnak közös munkát.

Karantén volt, és a gyerekeinkkel voltunk összezárva akkor 9, most már 12 hónapja, úgyhogy úgy voltam vele 'két nap, baby! Két nap szabadság.' Nem szívesen mondom, de úgy éreztük, végre kikapcsolódhatunk! Csodás volt. Imádom a gyerekeimet, nagyon is - tényleg nagyon-nagyon. De sosem voltam még ilyen izgatott amiatt, hogy hajnali 5-kor kelhetek, mert megyek dolgozni.

-

A színésznő azt is elárulta, hogy akárcsak most szinte az egész világ, úgy ő is nagy rajongója lett A Bridgerton-családnak! Izgatottan nézte az epizódokat, és bár elmondása szerint este az ágyban mindig elalszik a tévén, ez a sorozat éjfélig ébren tartotta őt. Teljesen megértünk, Mila!

Olvasd el ezt is!
Ez lenne a tökéletes házasság receptje! Sírva nevetett egymáson Mila Kunis és Ashton Kutcher

Nemrég Mila és Ashton árulni kezdte egyik házát, amibe te is bepillanthatsz a galériában!

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
Less be Ashton Kutcher és Mila Kunis korábbi otthonába