Mi történt, amikor a buszon felejtettem a nagy értékű céges cuccokat?

Szünet előtti szuperhajtás volt a cégnél. Tudtam, hogy nemsokára kezdődik a leltározás, úgyhogy a két laptopot, amit egy nagy online munkához kaptam kölcsön, illik visszaszállítanom. Igen ám, de az autóm pont egy nappal korábban kapott defektet, és a szerelőnél pihent. A taxi nagyon drága, marad a tömegközlekedés. Nem nagy ügy, gondoltam, a munkahelyem tizenegy megállóra van a lakásomtól, hónom alá csapom a gépeket és beszállítom busszal, így lesz a legegyszerűbb.

Hőségriadó volt éppen, amikor a napfoltokat kerülgetve elbattyogtam a megállóhoz. A két laptoptáska a vállamon himbálózott. Csikorogva érkezett a busz, felszálltam, majdnem töküres volt, kényelmesen elterpeszkedtem az egyik ülésen, a gépeket pedig leraktam magam mellé a belső székre. A légkondi nem működött, a buszban megállt a forróság. Megnéztem a telefonomat, 33 fokot mutatott. Csoda, hogy ilyen napokon egyáltalán életben marad az ember.

A kánikula volt az egyik tényező, amivel nem számoltam. A másik pedig Endre. Endre a negyedik megállónál szállt fel, és a végállomás felé tartott. Ennek egyáltalán nem örültem, Endre ugyanis roppant fárasztó ember volt, aki lélegzetvétel nélkül tudott beszélni akár órákon át. Most is, miután kiörvendezte magát, amiért hosszú idő után újra láthat, belefogott egy végenincs történetbe az új szuperállást elnyerő feleségéről, és a csodálatos lányáról, aki Olaszországban ment férjhez. Megadóan hallgattam, és közben számoltam a megállókat, várva, hogy megszabadulhassak tőle.

A CIKK MÉG NEM ÉRT VÉGET, A FOLYTATÁSÉRT KATTINTS IDE!

Hogy tetszett a cikk?

Egynek jó.

Nice job!

Imádom!