A vendégekkel akarta kifizettetni a menyasszony a méregdrága esküvőt, megosztotta a netezőket a sztorija

Unsplash/Maria Orlova
Bíborka

Pedig a vőlegény egy kis esküvőre vágyott csak.

A Redditen rengeteg olyan bejegyzés található, amiben menyasszonyok elképesztő követeléseit taglalják, legtöbbször persze a meghívottak posztolják ezeket, akik nem akarják elhinni az ara furcsa, bizarr vagy épp lehetetlen kéréseit. Vannak, akik elvárják, hogy bizonyos összeget minden vendég fizessen ki, míg olyan is akad, aki minden szelet tortának elkéri az árát, hogy ezzel is pénzt tudjon szerezni. Általában tehát a pénz körül forognak a kérések, amik hozzájárulnak ahhoz, hogy a pár minden álma és vágya teljesüljön a nagy napon.

Olvasd el ezt is!
Egy menyasszony 450 ezer forintnyi "belépődíjat" követelt vendégeitől: és még ő akadt ki a reakciókon!

Legutóbb szintén egy olyan sztori kezdte borzolni a kedélyeket a fórumon, aminek a pénzhez van köze. Az épp összeházasodni készülő párnak sosem volt tilos pénzt kérnie ajándékba a vendégektől, ahogy az sem ördögtől való, amikor kiküldenek egy listát olyan háztartási eszközökkel, amikre szükségük van a közös otthonukba. Ezek megvásárlásával a meghívottak támogatni tudják a pár közös jövőjét. Néha előfordul azonban, hogy a menyasszony átesik a ló túloldalára és olyan teljesíthetetlen követelésekkel áll elő, aminek egyáltalán nincs létjogosultsága.

„Egy ismerősöm férjhez megy, és elküldte a listát arról, hogy mit szeretne. A pár két tagja közül csak az egyik dolgozik, mégis egy 30 ezer dolláros esküvőről álmodnak (ez átszámítva nagyjából 12 millió forint – a szerk.) Azt mondták, nem akarnak ajándékot, csak azt, hogy hozzájáruljunk az esküvő és a nászút finanszírozásához. A videóstól kezdve a menyasszonyi ruhán keresztül a pedikűrig minden megtalálható a listán. 125 személyt hívtak meg, úgyhogy azt várják, hogy mindenki legalább 250 dollárral (kb. 100 ezer forint) járuljon hozzá a kiadásokhoz”

-

– írja a bejegyzésben a vendég, aki hozzátette, a pár még az egyetemet sem fejezte be és nincsenek gyerekeik. Kiderült továbbá az is, hogy a vőlegény egyáltalán nem vágyik nagy felhajtásra, csak a menyasszony az, aki nagy esküvőt szeretne.

„A tény, hogy mindenkitől elvárják, hogy fizessen az extravagáns esküvőért, leszámítva saját magukat, egy óriási NEM részemről”

- fejezte ki az egyik kommentelő a véleményét.

Persze akadt olyan is, aki szerint nincs azzal baj, ha valaki pénzt szeretne kérni esküvői ajándékként, persze ebben az esetben tiszteletben kell tartania azt, hogy mindenki annyit ad bele, amennyit tud és nem lehet elvárás egy bizonyos összeg.

Hogy mi lett a vége, az sajnos nem derült ki a bejegyzésből, de valószínűleg nem sok rokonnak és ismerősnek tetszett az ötlet...

Te mit gondolsz a sztoritól? Ne felejtsd el megírni a véleményed Facebook kommentben!

És ezt olvastad már?

Nézd meg a galériánkat - 8 kép
Így tették tönkre koszorúslányok az alábbi menyasszonyok esküvőjét