Melyik életkorban a legmagasabb és a legalacsonyabb az önbizalmunk?

Unspash/Analise Benevides
Izabella

Vajon tiniként, felnőttként vagy épp, hogy gyerekként van az emberben több önbizalom?

Tiniként ugyan a legtöbb embernek nagy az önbizalma - gondolatok szintjén, de cselekedni már nem mindig mernek. Huszonévesen már sokkal merészebbek vagyunk, azonban egy friss kutatás szerint nem a húszas éveinkben a legmagasabb az önbizalmunk.

165 ezer emberrel végezte el egy kutatóintézet a felmérését, ami megmutatta, mikor is van az emberek életében az a korszak, mikor tele vannak magabiztossággal.

Az önbecsülés, magabiztosság 4 és 11 éves kor között folyamatosan fejlődik, ahogy a gyerekek önállóbbak lesznek, robbanásszerűen nő meg a magukba vetett hitük is. 11-től 15 éves korig azt hinnénk, az önbizalom növekszik, azonban szó sincs erről, szinte végig ugyanazon a szinten van, majd 15 évesen ugrik meg.

Nem véletlen, hiszen a tinik akkor kezdenek egyre felnőttesebbek, sőt, szebbek lenni, ekkor egyre több érett viselkedésmintát követnek. Az önértékelés a húszas években nagyjából stabilan hozza ugyanazt a szintet, majd mikor az embereknek fix párkapcsolata, és munkája lesz, ez a szint ugyan növekszik, de nem kiugrásszerűen.

És mikor éri el a magabiztosság a maximumot? Meg fogsz lepődni!

60 és 70 év között! Akkorra éri el a maximumot. Nők és férfiak is mindennél bátrabbak, szókimondóbbak és önérzetesek 60 év körül. Nem bánják meg, ha kifejtik a gondolataikat, és teljes tudatában vannak az önképüknek.

Meglepődtél az eredményen?

Ha szeretnél már sokkal fiatalabban is totál magabiztos lenni, tanulj Rebel Wilsontól. Ötletek a galériában!

Nézd meg a galériánkat - 7 kép
Tanuld el Rebel Wilson magabiztosságát!
Olvasd el ezt is!
A JOY és az F&F bemutatja: F&F Gardrób Tuning featuring Lakatos Márk - Jelentkezz és átváltoztatunk!