Ebben a házban élt Meghan Markle, mielőtt hozzáment Harry-hez

GettyImages
Kálmán Zsófi

Hogy korábban is fényűzésben élt-e Meghan? Nézd meg az eladó régi otthonát!

Mikor Meghan Markelre kisétált esküvője napján a Szent György-kápolna kapuján, az élete örökre megváltozott. A királyi család egyik fontos tagjaként sok mindennek búcsút kellett inteni, a csajos miniszoknyáktól kezdve olyan teljesen hétköznapi dolgokig, mint a bevásárlás. Azóta inkább a rangjaikról való lemondás mellett döntöttek, hogy szabadabb életet élhessenek inkább.

Olvasd el ezt is!
Sosem látott felvételek Archie-ról és Lilibetről: Meghanék őket is megmutatták dokusorozatukban

Az egykori színésznőt ma is sokan vádolják azzal, hogy csak a rang miatt ment hozzá Harry-hez, de aki azt gondolja, hogy Meghan pénzre és hírnévre vágyott, az nagyon téved, ő ugyanis korábban igazi fényűzésben élt, talán pont ezért merte idén behúzni a Megxitet is, hiszen tudta, ő és Harry a palota nélkül is jól ellesz.

És hogy ezt honnan tudjuk? Eladóvá vált 2019-ben Meghan egykori Los Angeles-i háza – melyben korábban volt férjével, Trevor Engelson-al is lakott –, a pazar ingatlan ára pedig nem kevesebb, mint 1,8 millió dollár. Oké, lehet, hogy az ex-sztár otthona nem egy Frogmore Cottage, de négy hálójával, három fürdőjével és lenyűgöző terveivel mi bizony kiegyeznénk.

Nézd meg a galériánkat - 12 kép
Meghan hercegné korábbi otthona