Promóciók
Meghan Markle apja a sajtón keresztül üzent várandós lányának
Forrás: Getty Images/ Karwai Tang / Contributor

Néhány napja érkezett a hír, hogy Harry és Meghan ismét szülői örömök elé néznek, mindezt pedig egy csodaszép kép kíséretében tudatták a nyilvánossággal. Persze nem kellett sokat várni, és előkerült Meghan apja, Thomas illetve féltestvére, Samantha is, akikkel közel sem mondható békésnek a színésznő kapcsolata. Az apa, Thomas 2018 óta nem találkozott a lányával, a kettejük között húzódó viszály pedig nemrégiben újra lángra lobbant, amikor az apának bíróság előtt kellett vallania arról, miért is adta át lánya magánlevelét egy magazinnak.
Mr. Markle most a CBS TV Inside Editionnek nyilatkozva küldte el jókívánságát a párnak.
Gördülékeny, egészséges születést kívánok Meghannak és Harrynek, és remélem, hogy valamikor találkozhatok majd az unokáimmal.
Thomas hozzátette, hogy nagyon fél attól, hogy előbb éri utol őt a halál, minthogy lehetősége lenne kibékülni a lányával. Ez a gondolat pedig nem tűnik alaptalannak, ugyanis Meghan állítólag épp azért rágott be anno az apjára, mert egy magazinon keresztül kezdett el üzengetni neki. Bár a kettejük között zajló caládi drámába sosem fogunk igazán belelátni, azért bízunk benne, hogy sikerül rendezniük a félreértéseket.
És ezt láttad már?
Hogy tetszett a cikk?
május 30
Van arra mentség, ahogyan Selena Gomez viselkedik az alkalmazottaival?
Az internet népe arra tanakodik, hogy igaza volt-e Selena Gomeznek, amikor látványosan leüvöltötte a biztonsági őr fejét.
5 dolog, ami minden lakásba kell!
Kell WC, meg ágy, meg mikró, meg kanapé, és még hosszasan sorolhatnánk... Ezúttal azonban 5 olyan dolgot gyűjtöttünk össze, ami valami pluszt tud adni minden lakásnak. Például a tiédnek is!
Napi horoszkóp május 30.: a Kosok új lehetőségeket keresnek, a Bikáknak komoly akadályokat kell legyűrniük
A csillagok ismét izgalmas üzeneteket küldtek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
200%-ra nőtt pillangó állomány, elég meleg a Balaton! - Ezek a jó hírek történtek a múlt héten
Láttál már feminista "body horrort"? És sejted miért szerepel a múlt heti jó hírek között? Cikkünkből kiderül!
Napi horoszkóp május 29.: az Oroszlánok elképesztő népszerűségnek örvendhetnek, a Mérlegeknek rugalmasabb gondolkodásra van szükségük a konfliktusok elkerüléséhez
A hosszú hétvége utolsó napjára is izgalmakat ígérnek a csillagok, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
Heti horoszkóp május 29-június 4.: a Rákok kedves gesztusokkal okoznak örömet másoknak, a Szüzek bizarr helyzetbe kerülnek
Érdemes elolvasnod a heti horoszkópodat is, hisz a csillagok ismét izgalmas üzenetekkel készültek!