Meghan hercegné első Vogue címlapja lopás lenne?

GettyImages
Kálmán Zsófi

Meghan hercegné szerkesztőnek állt, most pedig meg is leshetjük munkája gyümölcsét.

Meghan hercegnét egy ideje már kerülgeti a Vogue. Először azt pletykálták, hogy Meghan az amerikai Vogue címlapján szeretne szerepelni, majd suttogtak arról, hogy a kis Archie-ról készült első fotók a magazinban lesznek láthatók, ám végül egyik tipp sem jött be, helyette Harry herceg kedvese valami egészen másra készült:

Büszkén jelentjük be, hogy ő királyi nagysága, a Sussex hercegnő, a brit Vogue szeptemberi kiadásának vendégszerkesztője lett. Az elmúlt hét hónapban a hercegnő a Vogue főszerkesztőjével, Edward Enninful-el egyeztette a tartalmat, hogy olyan legyen a végeredmény, amellyel mind a ketten elégedettek.

-

Áll a hivatalos közleményben, ami bemutatja a brit Vogue szeptemberi, Forces for Change (a változás erői) lapszámát.

A címlaphoz a hercegnő olyan 15 nőt választott, akik hatást gyakorolnak a társadalomra, legyen szó az élet bármely területéről, és növelik az egyenlőséget, igazságosságot és a nyitott gondolkodást.

És itt álljunk meg, mintha ezt már láttuk volna valahol. Három éve jelent meg Samantha Brett és Steph Adams The Game Changers (akik változtatnak a játékon) című könyve, amihez történetesen Meghannak is köze van, hiszen arca ott virít a címlapon. Kísértetiesen hasonló a cím és a borító - szerintetek ez véletlen lenne?

forrás: samanthabrett.com

Bármi is az igazság, a hercegné már megtanulhatná, hogy az internet nem felejt!

Nézd meg a galériánkat - 15 kép
Így élt Meghan Markle, mielőtt hercegné lett belőle