Harry herceg félt, hogy felesége is édesanyja sorsára jut - Egyre több részlet kerül nyilvánosságra a várva várt Oprah interjúból
Lélegzet visszafojtva várja a világ a Harry herceggel és Meghan hercegnével készült Oprah Winfrey interjút, amelyben végre választ kaphatunk döntéseik miértjére.
Egy kisebb részlet már megosztásra került a CBS Instagram oldalán, ahol ízelítőt kaphattak a rajongók Harry őszinte megnyilvánulásaiból, aki többek között édesanyja miatt döntött úgy, hogy feleségével és fiával együtt elhagyja Angliát és ezzel együtt a királyi családot is. A herceg ugyanis attól félt, hogy a történelem újra megismétli magát és felesége is fiatalon fog meghalni a média szinte már fojtogató és embertelen üldözése miatt.
Megkönnyebbülve és boldogan érzem magam, hogy itt ülök és veled beszélek a feleségem mellett. Nem tudom elképzelni, milyen lehetett neki egyedül végig csinálni ezt annyi éven át, mert nekünk hihetetlenül nehéz volt, de legalább itt voltunk egymásnak.
-Ebből a rövid részletből tehát kiderül, hogy a válásukról szóló pletykáknak semmi alapja. Sőt, a házasságukat tartják az egyetlen biztos pontnak jelenleg. A teljes interjú március 7-én kerül adásba a CBS csatornáján.
Diana 1997-ben halt meg egy párizsi autóbalesetben az őt üldöző paparazzók miatt.
Ha kíváncsi vagy, mely híres nőket készítette ki módszeresen a média, akkor kattints a galériára!
Híres nők, akiket a média módszeresen készített ki