Meghalt Avicii: így búcsúzott tőle a zenei világ a közösségi oldalakon

Getty Images
Kerekes Vivien

Két évvel visszavonulása után elhunyt a világhírű dj.

Olvasd el ezt is!
Kiderül végre, miért vonult vissza ilyen váratlanul Avicii

Tegnap este holtan találtak rá a 28 éves Aviciire Ománban, a hír pedig mindenkit megdöbbentett. A sztár dj halálának okát egyelőre még nem lehet tudni, azonban sokan komoly egészségügyi problémákat sejtenek a háttérben. Avicii még 2016-os visszavonulása után árulta el egy interjúban a The Hollywood Reporternek, hogy az egészsége miatt döntött amellett, hogy felhagy zenei karrierjével, de 2014-ben is le kellett mondania számtalan koncertet, mert eltávolították az epehólyagját, sőt, emellett akut hasnyálmirigy gyulladása is volt az alkoholfogyasztás miatt.

Aviciire most szerte a világon megemlékeznek a rajongók és a hírességek: így rótták le tiszteletüket a hír hallatán a zenei világ sztárjai a dj előtt.

Rita Ora

forrás: Twitter

Nem találok szavakat. Emlékszem, hogy milyen csodálatos volt elkészíteni a Lonely Together-t, és olyan érzés, mintha csak tegnap beszéltünk volna utoljára. Részvétem Avicii családjának, barátainak, és a rajongóknak, akik támogatták őt. Nyugodjék békében. Túl fiatalon ment el. Feldúlt vagyok. A szívem összetört.

Liam Payne

forrás: Twitter

Te jó ég, őszintén letört vagyok Avicii miatt, nagyon nagyon szomorú hírek, túlságosan is fiatal volt... hatalmas tehetséggel rendelkezett. Nyugodjék békében.

Zedd

forrás: Twitter

Szavakkal nem tudnám elmondani azt a szomorúságot, amit most érzek, miután megtudtam, hogy Avicii elhunyt... Részvétem a családjának és a barátainak...

Calvin Harris

forrás: Twitter

Szívszorító hírek ezek Aviciiről, egy gyönyörű lélekről, szenvedélyes volt és nagyon tehetséges, annyira sok dolga lett volna még. A szívem szakad meg a családjáért. Isten veled, Tim.

Imagine Dragons

forrás: Twitter

Összetört Avicii halálának híre. A közös munkánk volt életem egyik kedvenc közreműködése. Túl fiatal volt. A világ boldogabb és kerekebb volt a jelenlétével és művészetével. Szeretetemet küldöm a családjának és a barátainak.

Ellie Goulding

forrás: Twitter

Nyugodj békében Avicii, sokunkat inspiráltál. Azt kívánom, bárcsak személyesen mondhattam volna el ezeket neked.

David Guetta

Valami igazán borzasztó történt. Elvesztettem egy barátot, akinek csodálatos szíve volt és a világ elvesztett egy elképesztően tehetséges zenészt. Köszönöm a gyönyörű dallamaidat, az időt, amit együtt töltöttünk a stúdióban, hogy együtt játszhattunk dj-ként vagy csak élveztük az életet barátokként. RIP Avicii

Madonna

Annyira szomorú.... Annyira tragikus. Ég veled, drága, édes Tim. Túl fiatalon mentél el.

Nyugodj békében, Avicii!