Újabb híres férfi keveredett zaklatási ügybe: Állítólag Marylin Manson abuzálta exét
Egykori menyasszonya tálalt ki.
A Westworld sztárja, Evan Rachel Wood egy Instagram-posztban számolt be a sokkoló hírről, hogy egykori vőlegénye, Marilyn Manson bántalmazta, kapcsolatuk alatt rendszeresen abuzálta, terrorban tartotta. A pár 2007 és 2010 között volt együtt, a színésznő 18 éves volt, mikor megismerkedett a rockerrel, Manson pedig hivatalosan még nem vált el feleségétől, mikor járni kezdtek egymással. Evan Rachel Wood szakításuk után 11 évvel állt nyilvánosság elé, és vallotta be, hogy a férfi, akit akkor szeretett, kimosta az agyát teljesen, és folyamatosan bántalmazta, szubmisszív, teljesen elnyomott felet csinált belőle.
A posztban azt is megírta, hogy eddig félelemben élt, rettegett, hogy Manson megtorolja, ha beszél róla, de már szeretné őt leleplezni, mert veszélyes és felhívja azoknak a cégeknek a figyelmét, akik híressé tették őt.
Szeretné, ha más áldozatok sem maradnának csendben.
Korábban egy nő már előállt azzal, hogy a zenész bántalmazta, és poszttraumás stressz szindrómában szenved azóta, sőt, Manson asszisztense is traumatikus élményeiről számolt be néhány éve.
Hamarosan valószínűleg reagál a vádakra a zenész.
Még hogy miniszoknya... Egy fotográfus megörökítette, milyen ruhákat viseltek ezek a nők, amikor szexuálisan bántalmazták őket