Álomszép helyszínen, rózsaszín ruhában ment férjhez Mandy Moore

Getty images
Kerekes Vivien

Mandy Moore a hétvégén kimondta a boldogító igent, ráadásul saját otthonának kertjében! Az esküvő viszont tényleg mesébe illő volt.

Tavaly ősszel derült ki, hogy Mandy Moore ismét menyasszony lett! A színésznő még 2009-ben szeretett bele Ryan Adams énekesbe, akivel rövidesen össze is házasodtak, ám hat év után a válás mellett döntöttek. Ő azonban akkor is hangoztatta, hogy hisz az igaz szerelemben, és ha bekopogtatna az ajtaján a Nagy Ő, ismét férjhez menne. Erre nem is kellett sokat várnia, hiszen a válás bejelentése után megismerkedett Taylor Goldsmith-tel, aki egy éve kérte meg a kezét.

Olvasd el ezt is!
Mandy Moore kék ruhája a hónap kedvence

Most pedig sor került a mesebeli esküvőre is! Ráadásul azt is bebizonyította Mandy Moore és szerelme, hogy az álomesküvőre nem feltétlenül kell kisebb vagyonokat költeni. A színésznő lagzijára ugyanis Los Angeles-i otthonának kertjében került sor, ahol közeli barátaik és családtagjaik (összesen csak 50 fő) vettek részt. Mandy ruhája pedig cseppet sem volt megszokott, ugyanis egy Bohó stílusú, rózsaszín darabot viselt, amiben mesésen nézett ki. Az esküvőről pedig néhány fotó már fel is került a netre, amiken látszik, hogy mennyire boldogok férjével!

A boldogító igent a naplementében mondták ki, az oltár köré szőnyeget terítettek le, és meseszép virágdíszekkel dobták fel a hangulatot. A vendégek között egyébként olyan hírességek voltak jelen, mint Minka Kelly, Milo Ventimiglia, sőt, Mandy Moore korábbi szerelme, Wilmer Valderrama is részt vett az esküvőn.

Az esküvő előtt pár órával viszont Mandy Moore rossz hírt is kapott, ugyanis imádott cicája, Madeline váratlanul meghalt. Bár a színésznő nagyon maga alatt volt, hiszen őrülten szerette kis kedvencét, az esküvő miatt igyekezett vidám lenni.

Olvasd el ezt is!
Katalin hercegné és Mandy Moore ugyanabban a ruhába bújt – Szerinted kinek állt jobban?

Mandy Moore-hoz hasonlóan te is egyedi esküvőt szeretnél? Akkor a részletek is nagyon sokat dobhatnak az összképen!

Nézd meg a galériánkat - 11 kép
Különleges, lebegő esküvői torták