Az egész világ aggódik érte: először kapták lencsevégre Madonnát, mióta az intenzívre került

Getty Images
Kata

Madonnáért világszerte milliók imádkoztak, szerencsére a csoda megtörtént, a díva meggyógyult.

Egy egész világ aggódott a popkirálynőért, Madonnáért, amikor június végén a menedzsere bejelentette, a dívára eszméletlen állapotban találtak rá otthonában, ezért azonnal kórházba szállították, ahol az intenzív osztályon kezelték. A hatgyermekes sztárról nem sokkal később derült ki, egy súlyos bakteriális fertőzés támadta meg, amelynek következtében szepszist, vagyis vérmérgezést kaphatott, amelybe sokan bele is halnak. A 64 éves énekesnő szervezete szerencsére nagyszerűen reagált a kezelésre, de az sem elhanyagolható, hogy szerettei, köztük 26 éves lánya, Lourdes Leon végig az ágya mellett voltak és fogták a kezét.

Bár Madonnát pár nap kórházi kezelés után hazaengedték, várva várt, 40. évfordulós turnéját nem kezdheti el július közepén, hiszen az első az egészség, vagyis a teljes felépülés. A fanok legnagyobb örömére úgy fest, a világsztár már tényleg nagyon jól van, nemrég egy TikTok-felhasználó videózta le New York-ban, mindössze 11 nappal azután, hogy az orvosok megmentették az életét.

A felvételen az látszik, amint Madonna az utcán sétál, napszemüvegben, kalapban, edzőcipőben és könnyed, laza, szürke, mondhatni sportos öltözetben. Láthatóan mosolyog, vidámnak és kimondottan életerősnek, egészségesnek tűnt.

Az énekeshez közel álló barátok névtelenül annyit árultak még el az amerikai sajtónak, remélik, Madonna most megtapasztalta, hogy nem sebezhetetlen, így a jövőben jobban odafigyel majd magára és nem dolgozik sokkal többet és keményebben a kelleténél.

Olvasnál még Madonnáról? Akkor azonnal katt a galériára!

Nézd meg a galériánkat - 4 kép
Madonna meghökkentő szépségtrükkjei