Madonna majdnem meghalt: megdöbbentő őszinteséggel mesélt a halálközeli élményéről

Kevin Mazur/Getty Images
Kata

A most 65 éves énekesnő átértékelte az életét, miután júniusban eszméletlen állapotban kórházba szállították.

„Csoda, hogy most itt lehetek” – jelentette ki Madonna új turnéja, a The Celebration Tour egyik állomásán, New Yorkban. „Elájultam a fürdőszobám padlóján, és az intenzív osztályon ébredtem fel” – utalt a most 65 éves énekesnő arra a nyári napra, amikor majdnem meghalt, aztán megköszönte egy Siobhan nevű nőnek, hogy megmentette az életét, mert bevitte őt a kórházba. A pop királynője akkoriban naponta közel 12 órán át a turnéjára próbált, és az intenzív felkészülés kis híján tragédiába torkollott, ugyanis amikor júniusban a fent említett Siobhan rátalált az otthonában, Madonna eszméletlen állapotban volt, és nem reagált semmire – az orvosai szerint súlyos bakteriális fertőzést kapott.

Bár a családja a legrosszabbtól tartott, az énekesnő szerencsére felépült és időközben színpadra is állt, hiszen ősszel elindította a turnéját, aminek New York-i állomásán most őszintén mesélt a halálközeli élményéről. Elárulta, hogy kabbala tanára, Eitan Yardeni nem mozdult mellőle abban a 48 órában, amit mesterséges kómában töltött, és Madonna ekkor (állítása szerint) csak a férfi hangját hallotta. „Amikor magamhoz tértem, láttam, hogy a hat elképesztő gyermekem mind ott ül a lobbyban. Mellesleg majdnem meg kellett halnom, hogy az összes gyerekemet egy szobába tereljem – tudom, hogy ez valahol vicces” – tette hozzá. „De mindannyian nagyon féltek, és nem értettem, mi történik.”

Az énekesnőnek ekkor azonnal a saját édesanyja jutott eszébe, aki harmincévesen hunyt el mellrákban. „Egyedül volt” – mesélte Madonna. „Arra gondoltam, mi lenne, ha most elhagynám a gyermekeimet? Tönkretenne a tudat, ha életük ezen pillanatában hagynám őket magukra. Egyáltalán nem magamra gondoltam, hanem rájuk, és az anyámra, arra, hogy mennyire megijeszthette a tudat, hogy kiket hagy hátra.” Az énekesnő azt is kiemelte, többé nem vesz magától értetődőnek semmit, már csak azért sem, mert őrült dolgok történnek a világban, amik ráébresztik az embert arra, mások miken mehetnek keresztül. Az biztos, hogy ezek után Madonna mindent megtesz majd azért, hogy gyakrabban láthassa együtt hat gyermekét, Lourdes Leont, Rocco Ritchie-t, David Bandát, Chifundo „tMercy” Jamest és az ikerlányait, Stellát és Estere-t.

Madonna egyébként 60 felett is fantasztikus formában van, de ez az eset valószínűleg rádöbbentette őt arra, hogy ne feszítse túl a saját határait.

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
Madonna 60 felett is bomba

Ennyit változott az arca az évtizedek során...

Nézd meg a galériánkat - 13 kép
Akkor és most: Így változott meg Madonna arca 25 év alatt