Fény derült rá, mit tett Madonna egy nappal azelőtt, hogy súlyos állapotban kórházba került

Getty Images/Mike Marsland / Contributor
Kata

Madonnáért a fél világ szorít, mindenki várja a jó híreket róla.

Az egész világot sokkolta a hír, mely szerint a 64 éves Madonna június 24-én kórházba került, ráadásul annyira rossz állapotban, hogy az intenzív osztályon, lélegeztetőgépre kötve kezelik. Mindezt a popsztár menedzsere, Guy Oseary jelentette be az Instagarmon, ahol azt írta, Madonna szervezetét egy bakteriális fertőzés támadta meg, az állapota lassan, de javul. A hírek szerint a világsztárra eszméletlen állapotban találtak rá New York-i otthonában, családtagjai annyira megrémültek, hogy már a legrosszabbra készültek.

Ezt tette Madonna mielőtt kórházba került

Az amerikai sajtó igyekezett mindent kideríteni arról, mi történhetett pontosan Madonnával, akiért családján és szerettein kívül több millió rajongója is nagyon aggódik világszerte. A TMZ például úgy tudja, az énekesnő az utóbbi időben elképesztően sokat dolgozott, ezt a tempót a fiatalabbak sem bírták volna, illetve már vagy egy hónapja állandó hőemelkedés kínozta, ami lehetett a fertőzés előjele. A Daily Mail pedig azt derítette ki, az énekesnő mindössze egy nappal a rosszulléte előtt még teljesen egészségesnek tűnt, Manhattanben tűnt fel egy Karl Lagerfeld kiállításon, vele volt az asszisztense és az egyik táncosa is. A fotókat ITT megtekintheted.

A lap szerint Madonna nem sokkal kórházba kerülése után magához tért, ám ekkor súlyos hányás jelentkezett nála, amivel még mindig küzd, ám azóta már a kórházból is hazaengedték. Menedzsere, Oseary ugyanakkor azt írta, teljes felépülés várható, a turnéja is meg lesz tartva egy későbbi időpontban.

A sztár nagyon sokat változott az elmúlt években:

Nézd meg a galériánkat - 13 kép
Akkor és most: Így változott meg Madonna arca 25 év alatt

Nekik állandóan oda kell figyelniük a betegségükre:

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
Híres emberek, akiknek krónikus betegsége van