Végre! Kijött Lily Collins csajos sorozatának első előzetese

gettyimages
Kamilla

A számos akciófilm és horrorsztori után igazi felüdülés lesz Lily Collins legújabb sorozata, amely október 2-án debütál a Netflixen.

Az eddigi kritikák szerint főleg azok fogják szeretni, akik a Szex és New York sorozatáért is odavoltak. A sztori egy Emily nevű amerikai lányról szól, aki úgy dönt, hogy álmai állása miatt Párizsban próbál szerencsét, ugyanakkor ahhoz, hogy elérje a célját több nehézséggel is szembe kell néznie. A széria csajos, könnyed és vicces, amely igazi délutáni kikapcsolódás lesz mindazoknak, akik imádják a divatot és a szerelmet.

Olvasd el ezt is!
Lily Collins elmesélte, hogyan fogyott csontsoványra

Az Emily in Paris vagyis Emily Párizsban című sorozat első évadának forgatását már régebben befejezték, a premierre a koronavírus miatt azonban csak most kerülhet sor. Tegnap végre kijött az első előzetese is, amely csak megerősíteni látszik a pletykákat, hogy Lily Collins most is zseniális alakítást fog nyújtani.

A szép színésznő már több filmben is megmutatta, hogy nemcsak szép, hanem elképesztően tehetséges is. Több szakmabeli szerint a sorozatban olyan mint Audrey Hepburn, akire kísértetiesen hasonlít.

A színésznő mellett olyan sztárok lesznek láthatóak a szériában mint Kate Walsh és Lucas Bravo.

Ha kíváncsi vagy, mely sorozat illik hozzád a legjobban a horoszkópod szerint, akkor kattints a galériára!

Nézd meg a galériánkat - 12 kép
Ez a sorozat illik hozzád a horoszkópod szerint