VÉGE! Liam Hemsworth és Miley Cyrus hivatalosan is elvált

gettyimages
Kamilla

Egy éve ilyenkor még Miley Cyrus és Liam Hemsworth volt az egyig legirigyeltebb sztárpár, akik már 10 éve jóban és rosszban kitartottak egymás mellett.

Nyáron azonban, pár hónapnyi házasság után bombaként robbant a hír, hogy a szerelmesek elválnak, méghozzá Liam állítólagos gyógyszerfüggősége miatt. Miley először egy leszbikus kapcsolatba menekült, majd Cody Simpson karjai között találta meg a boldogságot. Liam pedig csöndben nézte a történéseket és egyszer sem nyilatkozott a kapcsolatukról. Végül néhány hete Gabriella Brooks személyében megtalálta azt a társat, aki mellett újra boldog és kiegyensúlyozott tud lenni.

Olvasd el ezt is!
Ha a steaket véresen szereted, akkor Liam Hemsworth új plakátjáért odáig leszel

Eközben természetesen folytatódott a válási procedúra, amelynek tegnap hivatalosan is vége lett. Ez pedig annyit tesz, hogy Miley és Liam többé már nem házasok. A válási papírokat Liam adta be még augusztusban, így az énekesnő sokat mondó nyilatkozatai és a "Slide away" című száma nem biztos, hogy a teljes igazságot takarja.

Közeli ismerősök szerint mindenben sikerült megállapodniuk, kivéve a közös állataikat, amelyeket Miley szeretne megtartani. Az egykori párnak 7 kutyája, 3 macskája, 2 lova, 2 mini lova és 1 malaca van.

Ha kíváncsi vagy az egykori sztárpár esküvői képeire, akkor kattints a galériára!

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
Miley Cyrus és Liam Hemsworth esküvője képekben