Letartóztatták Rihanna pasiját, ASAP Rocky-t, mert részt vett egy leszámolásban

Getty Images/Pascal Le Segretain / Staff
Bíborka

Az énekesnő biztos nem örül a történteknek.

Rihanna idén január végén jelentette be, hogy kisbabát vár szerelmétől, ASAP Rocky-tól. A várandós hírességnek nyugalomra lenne szüksége, ám jelenleg épp az ellenkezőjét tapasztalja meg. A Page Six infói szerint ugyanis szerdán letartóztatták a rappert a Los Angeles-i nemzetközi repülőtéren, ugyanis testi sértést követett el. Rocky épp barbadosi nyaralásáról tért vissza Rihannával, amikor a rendőrség őrizetbe vette őt.

Mint kiderült, tavaly 2021 novemberében a férfi harmadmagával megtámadta az áldozatot, akire pisztolyt rántott és négyszer rálőtt. Az illető bal karját súrolta az egyik lövés. A Rakim Meyers néven született előadó ügyvédje megerősítette a letartóztatás tényét. Azóta már szabadon engedték 550 ezer dolláros óvadék ellenében, de valószínűleg az ügy itt még nem ért véget.

Olvasd el ezt is!
Rihanna rapper barátja bevallotta: 20 évvel ezelőtt hajléktalanszállón élt az édesanyjával

Rocky múltja sem mentes a botrányoktól, ugyanis 2019-ben utcai verekedésbe keveredett, amiért szintén őrizetbe került. Ráadásul nemrég felröppent a gyanú, hogy a rapper összeszűrte a levet Amina Muaddival, Rihanna Fenty márkájának tervezőjével, a nő azonban tagadta a hírt.

És ezt olvastad már?

Nézd meg a galériánkat - 5 kép
5 dolog, amit nem tudtál Rihannáról