Promóciók
15 fotó, amit Leonardo DiCaprio sosem akart volna, hogy láss

Ez is érdekelhet
Megható gondolatokkal búcsúzik Bruce Willistől Arnold Schwarzenegger
Arnold Schwarzenegger visszaemlékezett azokra az időkre, amikor együtt dolgoztak Bruce Wilissel.
Nem Daphne és Simon! Ők a legösszeillőbb páros a Bridgerton sorozatban a nézők szerint
Kompatibilitás, kisugárzás és kémia - ezen szempontok szerint készült el a következő lista A Bridgerton család, illetve a Sarolta királyné: Egy Bridgerton-történet című sorozatok párjaiból! Egyetértesz az eredménnyel?
június 2
Sztárnak lenni nem csak csupa csillogás és luxus, a legtöbb hírességet egy idő után elkezdik idegesíteni az őket követő fotósok. Ez a helyzet pedig különösen fokozódik, ha éppen egy magánéleti válság legalján csücsülnek, ám a paparazzik mindenhol ott vannak, és még akkor is szorgosan kattintgatnak, mikor az adott híresség idegei már teljesen feladják a szolgálatot.
Igaz, számos sztárról készültek már olyan fotók, melyeken épp a lesifotósok elől bujkálnak, ám senki sem olyan jó ebben, mint Leonardo DiCaprio Leonardo DiCaprio színész 132cikk 13galéria 6videó Még több róla . A színész a 80-as évek vége óta éli életét a reflektorfényben, az elmúlt 30 évben pedig volt ideje arra, hogy gyakorlatot szerezzen a paparazzikkal szemben. Leonardo DiCaprio Leonardo DiCaprio színész 132cikk 13galéria 6videó Még több róla gyakorlatilag bármit képes az arca elé tenni, ha épp nem szeretné, hogy kattanjon a vaku, kreativitása és leleményessége határtalan, ám szerencsére vannak, akik ezeket a pillanatokat is megörökítik.
Mi pedig most pont ezeket a szupervicces jeleneteket gyűjtöttük össze!
Hogy tetszett a cikk?

Promóciók
A SPAR csoport mától több mint 700 akciós ajánlattal várja vásárlóit, 300 termék árát pedig a SPAR ÁRSTOP Extra Promóció keretein belül befagyasztja

Promóciók
A magyarokat jobban aggasztják saját jövőbeli kilátásaik, mint a betegségek
június 2
5 ok, amiért az apák boldogabb szülők, mint az anyák - tudományos magyarázat van rá!
Készült egy tudományos kutatás az apákról, anyákról és a gyereknevelésről, döbbenetes az eredménye.
Légy résen: szúrd ki, hogy van-e rejtett kamera a szállásodon
A TikTok-nak köszönhetően számos videót láthattunk, amiből kiderült, hogy bizony vannak olyan szállások, ahol kamerákat rejtenek el.
25 film, amit mindenkinek kötelező megnézni az elmúlt 25 évből
A streaming szolgáltatók aranykorát éljük, míg a mozik folyamatosan a háttérbe kényszerűlnek szorulni.
6 nyári mikrotrend, amivel már most tele van az egész internet
Ezeket kár lenne idén kihagyni!
Végre minden kiderült a női önkielégítésről: ennyit és így maszturbálunk egy héten
Az önkielégítéshez sajnos sokszor negatív érzések társulnak, úgy mint a szégyen, ám e kutatás alapján elmondható, hogy a nők végre kezdenek felszabadulni ez alól.
Meghan és Harry válnak? Sajnos minden bizonyíték ezt támasztja alá
Számunkra is hihetetlen, de egyre több bizonyíték tanúsítja, hogy Harry herceg és Meghan Markle válnak.