„Meglepődtem, miért nem szeretkezik velem a férjem, amikor terhes vagyok!”

Minden rendben volt a házas életünkkel. Az első perctől kezdve működött közöttünk a kémia, olyannyira, hogy sok barátnőmmel ellentétben én büszke voltam arra, hogy 5 év után, amikor belevágtunk a babaprojektbe is még hetente többször bújtunk össze. Nem muszájból. Nem azért, mert peteérésem volt éppen, hanem mert kívántuk egymást. Akartuk az együttlétet. Én is. Talán ha kétszer mondtam nemet Zolinak az 5 év alatt, de akkor tényleg nem kamu fejfájás miatt, hanem mert tényleg nem voltam egészségügyileg jól.

Úgyhogy amikor elkezdtünk próbálkozni, tényleg nem esett nehezemre gyakran összebújni vele. Sőt. Nagyon élveztük azt az időt. Nem is görcsöltem rá, sőt, bevallom őszintén, én picit örültem is neki, hogy nem estem rögtön teherbe, mert így jó pár hétig élvezhettük a védekezésmentes együttlétek előnyeit.

Négy hónap után aztán várandós lettem. Annyira belefeledktezünk a próbálkozásba, meg a testi örömökbe, hogy bevallom őszintén, nem is figyeltem, hogy nem jött meg. Csak egyik reggel a WC kagylót ölelgetve eszméltem rá, hogy uhh, hát már rég meg kellett volna jönnie.

Leírhatatlanul boldogok voltunk mindketten, egy cseppnyi kétely nem volt bennünk. Nagyon örültünk, hogy babát várok, hogy kisbabánk lesz. Egy valami zavart, hogy annyira rosszul voltam, olyan érzékeny voltam a szagokra, olyanokra is, amiket korábban imádtam, hogy egyszerűen képtelen voltam onnantól az első trimeszter végéig egyáltalán a szexre gondolni.

A férjem csak jót nevetett rajtam, sőt, mondta, hogy nem is bánja, legalább kipihenheti az azt megelőző, szexuálisan igencsak intenzív heteket. Ő akkor is nevetett, amikor egy új tusfürdőt kipróbálva, amikor ő bejött a szobába, én azonnal kirohantam hányni a mellékhelyiségbe, amint megéreztem annak a szagát. Nem tudtam egyszerűen mit csinálni, ez magától jött. Én a saját tusfürdőimet is lecseréltem illatmentesekre és parfümöt se használtam, mert tényleg mindentől émelyegtem. Jobb esetben. Rosszabb esetben hánytam is.

Végre azonban elmúltak a rosszullétek, letudtam az első három hónapot és újra régi önmagam lehettem. Jó, nem teljesen, de részben. Első gyereküket váró szülők voltunk, úgyhogy mielőtt rávetettem magam újra a férjemre, kikértem a nőgyógyászom véleményét, aki azt mondta, hogy az együttlétekre is ugyanaz igaz, mint a sportra: ne most akarjak maratont futni, de normális határokon belül, óvatosan mindent lehet.

Úgyhogy alig vártam, hogy hazaérjek én is, meg a férjem is és végre újra egymásnak eshessünk. Bevallom, addigra már nagyon sok olyan éjszakán voltam túl, amikor álmomban újra felfedeztük egymás testét, de mire felkeltem, újra a rosszullét győzőtt. De már nem, már ébren is akartam a férjem, szőröstül, bőröstől, rosszullét mentesen. Egy volt csak a bibi.

A folytatásért kattints!