Promóciók
Baj, ha úgy tekintek a kutyámra, mintha a gyerekem lenne?
Forrás: Photo by Felipe Bustillo on Unsplash

Ez is érdekelhet
Megható gondolatokkal búcsúzik Bruce Willistől Arnold Schwarzenegger
Arnold Schwarzenegger visszaemlékezett azokra az időkre, amikor együtt dolgoztak Bruce Wilissel.
Nem Daphne és Simon! Ők a legösszeillőbb páros a Bridgerton sorozatban a nézők szerint
Kompatibilitás, kisugárzás és kémia - ezen szempontok szerint készült el a következő lista A Bridgerton család, illetve a Sarolta királyné: Egy Bridgerton-történet című sorozatok párjaiból! Egyetértesz az eredménnyel?
június 2
Biztosan te is találkoztál már olyanokkal, akik a kutyájukról vagy cicájukról úgy beszélnek, mint a gyermekekről. Ki tudja, talán te magad is közéjük tartozol! Akárhogy is, érdekes okok húzódnak meg amögött, hogy pár évtized alatt miért változott meg ennyire a hozzáállásunk a kisállatnevelés terén.
Többet költünk rájuk, mint magunkra
Megfigyelték már kutatók is, hogy azok, akik 1980 és 2000 között születtek, egészen másképp állnak az állattartás kérdéséhez. Míg az idősebb generációtól sokszor hallani, hogy „kutya a lakásba nem való”, és hangosan kritizálják azokat, akik gyerekükként emlegetik az állatkájukat (azért kivételek vannak!), addig a fiatalabb korosztálynál ez hatalmas átalakuláson ment keresztül. Náluk már az is magától értetődő, hogy a kutya és a macska kedvére szundíthat a kanapén, és még az sem ritka, hogy a kisállat születésnapját ugyanúgy ünneplik, mint a sajátjukat, tortával és ajándékkal. A Wakefield Kutatóintézet felméréséből kiderült, hogy az ezredfordulós generáció 76%-a inkább költ többet a kisállatára, mint saját magára. Ebbe beletartoznak a drága nasik (44%), a puha ágy (38%), sőt ők többször vásárolnak még ruhát is a kedvencüknek – szemben a baby boomerekkel, akiknek csak a fele gondolkodik hasonlóan.
Az életvitel jelentősen megváltozott
A szakértők úgy vélik, két dolog okozhatott ekkora változást. Az egyik és egyben legjelentősebb tényező az, hogy „üres fészek szindrómával” küzdünk: kirepülünk otthonról, egyedül maradunk, és többé már nem vagyunk gyerekek. Az emberek élettartama megnövekedett, azonban egyáltalán nem az a tendencia jellemző a családalapításra, mint korábban. Később kezdünk dolgozni, nehezebben találjuk meg azt a partnert, akivel jövőt tervezhetünk, és még ha férjhez is megyünk, a gyermekvállalás időpontja akkor is tolódik. Azonban a nőkben és a férfiakban is ott van az igény arra, hogy gondoskodjanak valakiről, és azt érezzék, szükség van rájuk. Ezt a szerepet egy kutya szuperül be tudja tölteni (sok esetben a cicák is), cserébe olcsóbb az eltartásuk, mint egy kisbabának, így sokaknak szimpatikussá válik egy kisállat gondolata. De ez a helyzet akkor is, ha valaki egyedülálló. Kutatások szerint a fiatal felnőtteknek egyre kevesebb barátjuk van, és magányosabbak is, szemben a korábbi generációkkal. Az ő esetükben pláne magától értetődő, hogy ha gyermeket nem tudnak vállalni, akkor a kutya-cica lesz a legjobb megoldás.
A szem ezúttal tényleg a lélek tükre
A másik ok, amiért kisgyermekedként tekintesz rájuk, hogy a kutyák valóban képesek kiváltani belőlünk olyan érzéseket, mint egy kisbaba. Egy 2014-es kutatás során derült ki, hogy az édesanyák agyában ugyanaz a terület válik aktívvá a gyermekük mellett, mint amikor a kisállatukkal vannak. Amikor a kutyáddal egymás szemébe néztek, oxitocin szabadul fel a testedben, ez pedig az a hormon, ami a kötődés kialakulásáért felel (anyák és babák esetében is). Nem véletlen, hogy a menhelyi kutyák közül azokat viszik el leghamarabb, akik a legtágabbra tudják nyitni a szemüket, kapcsolatot teremtve az érdeklődőkkel. És az is sokat hozzátesz a dologhoz, hogy akár egy gyermek, úgy a kutyád
is függ tőled, szüksége van a segítségedre, gondoskodásodra, és ragaszkodik hozzád. Nem csoda, hogy idővel egyre többen tekintenek rájuk „fur baby”-ként, azaz bundás babaként.
„A kutya és a macska nem gyerek”
Ha te is a „kisállatszülők” csoportjába tartozol, biztosan találkoztál már a másik oldal véleményével. Azokkal, akik dühösek lesznek annak hallatán, hogy „a kutyám a kisfiam”, mert szerintük nem lehet a kettőt együtt említeni. Vannak, akik kifejezetten ellenségesek azzal, aki nemhogy a gyerekeként említi a kisállatát, de nem is szeretne a későbbiekben babát vállalni, mert az állatnevelésben ki tud teljesedni. Noha mindenkinek jogában áll véleményt alkotni, ezzel együtt fontos tisztelni a másik gondolatait. A felelős állattartás fontos előrelépés az állatvédelemben, és annak csak örülni lehet, hogy sokan belépnek a klubba! Így a kutyák is boldogok, és mi is örülünk annak, hogy jó életet teremthetünk nekik. Hát kell ennél több?
5 ok, amiért a kisállatod sokszor tényleg olyan, mint egy gyerek
1.
Cuki és vicces, amíg kicsi, na de alig várod, hogy a szobatisztaságra nevelés időszaka már csak távoli emlék legyen.
2.
Nem hagyhatod sokáig felügyelet nélkül, mert néha egy perc alatt feje tetejére állítja a lakást.
3.
Meggyőződésed, hogy a tiéd sokkal gyönyörűbb és cukibb, mint az összes ismerősödé.
4.
A telefonod galériája csak az ő fotóival van tele. Meg a Facebookod, az Instád,
és a messengeres üzeneteid is…
5.
Az emberek ugyanúgy osztogatják a kéretlen tanácsokat arról, hogyan kéne nevelned őt, mivel etesd, vagy épp mit vegyél neki.
A cikk először a JOY magazin 2020/01-es lapszámában jelent meg.
Hogy tetszett a cikk?

Promóciók
A SPAR csoport mától több mint 700 akciós ajánlattal várja vásárlóit, 300 termék árát pedig a SPAR ÁRSTOP Extra Promóció keretein belül befagyasztja

Promóciók
A magyarokat jobban aggasztják saját jövőbeli kilátásaik, mint a betegségek
június 2
Légy résen: szúrd ki, hogy van-e rejtett kamera a szállásodon
A TikTok-nak köszönhetően számos videót láthattunk, amiből kiderült, hogy bizony vannak olyan szállások, ahol kamerákat rejtenek el.
25 film, amit mindenkinek kötelező megnézni az elmúlt 25 évből
A streaming szolgáltatók aranykorát éljük, míg a mozik folyamatosan a háttérbe kényszerűlnek szorulni.
6 nyári mikrotrend, amivel már most tele van az egész internet
Ezeket kár lenne idén kihagyni!
Végre minden kiderült a női önkielégítésről: ennyit és így maszturbálunk egy héten
Az önkielégítéshez sajnos sokszor negatív érzések társulnak, úgy mint a szégyen, ám e kutatás alapján elmondható, hogy a nők végre kezdenek felszabadulni ez alól.
Meghan és Harry válnak? Sajnos minden bizonyíték ezt támasztja alá
Számunkra is hihetetlen, de egyre több bizonyíték tanúsítja, hogy Harry herceg és Meghan Markle válnak.
31 év után olvastam el a levelet, amit anyu írt, mielőtt véget vetett az életének: 3 szó változtatott meg mindent
Ez a történet azzal kezdődött, hogy sikerült megszereznem az édesanyám halálával kapcsolatos nyomozati aktákat és bírósági iratokat.