Máris kistesót terveznek Medoxnak Kulcsár Edináék?

Instagram
Izabella

Még csak néhány hónapja született meg a kis Medox, máris gondolkodnak a család bővítésén.

Kulcsár Edina és Csuti büszke szülei első gyermeküknek, Medoxnak. Nagyon lelkesen várták kisfiukat, és mióta megszületett, nem tudnak betelni vele. Rendszeresen posztolnak cuki, családi fotókat, és elárulták, nagyon tetszik nekik a szülői lét, és a nehéz pillanatokat is igyekeznek humorosan felfogni.

A minap kiderült, hogy Kulcsár Edina és Csuti már készen állnak arra is, hogy hamarosan érkezzen még egy pici a családba, sőt, örülnének, ha nemsokára lenne egy kistesója Medoxnak.

Mindig is nagy családot terveztünk, ezért szeretnénk még gyermeket. Éppen mostanában beszéltünk arról, eljött az ideje annak, hogy újra védekezzünk az együttlétek során, de úgy döntöttünk, mégsem fogunk. Ha jön a baba, akkor nagyon örülünk majd neki. Bár az ideálisabb az lenne, ha várna egy picit, míg elkészül a családi házunk

- nyilatozta Csuti a Családbarát magazinnak.

Kulcsár Edina is biztosan még könnyebben veszi majd a második gyereknél az akadályokat. Olvasd el a galériában, mik azok, amelyeket minden szülő lazábban kezel a második gyerekénél.

Nézd meg a galériánkat - 5 kép
5 dolog, amit a második gyereknél már sokkal lazábban kezelsz