Kulcsár Edina annyit változott, hogy rá sem ismerünk - és ez még csak a kezdet

TV2
Emma

Az utóbbi időben látványos átváltozáson ment keresztül a szépségkirálynő és esze ágában sincs leállni.

Kulcsár Edinát 2014-ben ismerte meg Magyarország, amikor megnyerte a Miss World Hungary szépségversenyt, majd hatalmas eredményt ért el a nemzetközi szinten is és egyedülálló magyar sikerként második helyezést ért el a Miss World világversenyén is.

Olvasd el ezt is!
Kulcsár Edina megmutatta a kislányát, Amara gyönyörű baba

Ahogy teltek az évek, Kulcsár Edina keményen dolgozott karrierje építésén, és mindamellett, hogy feleség és anya lett, saját vállalkozását is elindította.

Tavaly aztán robbant a bomba, mikor kiderül, hogy sok év után Edina szakított gyermekei apjával, Csutival, és összejött a zenészként ismert G.w.M-mel. A dolgok nagy iramban gyorsultak fel az újdonsült pár életében, 2022-ben ugyanis kiderült, hogy Edina kisbabát vár szerelmétől, így harmadik gyermekének (Amara) idén júniusban adott életet.

A magánéletében történt változások ismét reflektorfénybe állították Kulcsár Edinát és bármit tesz, azt árgus szemekkel figyelik a rajongói és persze azok is, akik nem igazán kedvelik. Éppen ezért sajnos rengeteg kritikát kap a közösségi médiában, de Edina az évek során megtanulta, hogyan kezelje helyén ezeket. A legtöbb esetben a kedvesség a fegyvere és az őt kritizálóknak is intelligens, informatív választ fogalmaz meg egy adott kérdés kapcsán.

Kulcsár Edina rengeteget változott

Nem csak a három gyermeknek köszönhetően változott sokat Kulcsár Edina, hanem úgy tűnik, a szépségkirálynő komoly stílusváltásra is rászánta magát. Először csak az öltözködésén vehettük észre, nemrég pedig barna tincseiről is lemondott és szőkére váltott. Egy új videóban pedig azt is megmutatta, hogyan történt a nagy átváltozás:

Természetesen emiatt is sokan kritizálták, az egyik kommentelő például kifejtette, hogy szerinte nem előnyös ez a szín Edina számára és sárgás lett a hajszíne szőke helyett. A háromgyermekes anyuka erre a kommentre is korrekt választ adott, amiből az is kiderült, hogy Edina készül még meglepetésre, ami a hajszínét illeti.

Azért ilyen, mert nem az volt a célom, hogy azonnal tökéletes legyen a színe és agyon legyen szőkítve meg hamvasítva, hanem az, hogy szép lassan elkezdjük a világosítani úgy, hogy közben nem ég le a hajam.😇 Egyébként nekem már ez a szín is bejön. Nem akarok pont ugyanolyan hajat mint amilyen mindenkinek van. Szeretem a melegebb színeket.☺️ De persze azért még alakul ez.

- írta Kulcsár Edina

Vékonyszálú a hajad? Ilyen frizurát válassz:

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
A legjobb frizurák vékonyszálú hajra

Ezeket a frizura bakikat még mindig sokan elkövetik:

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
6 gyakori frizura baki, ami miatt azonnal idősebbnek fogsz tűnni a korodnál