A kritikusok szerint ez minden idők legrosszabb élőszereplős Disney-filmje, amit ember valaha láthat

Fórum Hungary
InStyle

A történet bár sok esetben telitalálat a Disney számára, ám az élőszereplős megvalósítás már nem mindig jön annyira össze, mint ahogy azt tervezték!

Az első élőszereplős Disney filmet, a Maugli, a dzsungel fiát, 1994-ben mutatták be, melynek alapjául a Rudyard Kipling azonos című regénye nyomán készült A dzsungel könyve című, 1967-es animációs film szolgált.
Az kezdeték kezdetén még csak visszafogottan válogatott a stúdió elkészült sikermeséi közül, majd 2014-ben hatalmas lendületet vett a dolog és annyira beindult a gépezet, hogy a Disney azóta minden évben újabb élőszereplős alkotással rukkol elő. A rajzfilmbizniszből hús-vér pillanatokká formálódó művek világa pedig olyannyira jövedelmező iparággá nőtte ki magát, hogy az már biztos, hogy 2024-ben a Hófehérke és a hét törpe mellett a Mufasa: The Lion King is mozikba kerül majd, amit aztán 2025-ben a Vaiana életre kelt története követ majd. De most nem is mennénk ennyire előre az időben, inkább mutatjuk, hogy az eddig premiert átélt legnagyobb hírverést kapott filmek közül melyikért rajongott a legjobban illetve legkevésbé a közönség. Neked egyébként melyik volt az abszolút kedvenced?

Kattints tovább és mutatjuk a Disney eddig megjelent 21 élőszereplős filmjének listáját a legnépszerűbbtől kezdve, egészen a legrosszabbnak értékeltig a Rotten Tomatoes-on!

Nézd meg a galériánkat - 22 kép
Disney élőszereplős filmjeinek toplistája: a legnépszerűbbtől, a legrosszabb filmjéig

A Disney meséknél már csak a filmzenéjük ikonikusabb, főleg ha valami különleges sztori is társul hozzá! Nézd csak!

Nézd meg a galériánkat - 11 kép
10+1 Disney-dal, melynek különleges története van

Az InStyle magazin írása.