Süthető gyurma - a precizitás művészete

Joy.hu

Viczai Krisztinát már kislány korától magával ragadta a művészet világa. Míg varrónő édesanyja otthon dolgozott, ő órákig rajzolt, festett, gyurmázott mellette. Ekkor még nem tudhatta, hogy ez az emlék örök életére meghatározó lesz számára, de itt vált végérvényesen a formák és színek szerelemesévé.

Egész életét a művészet iránti szeretet kísérte végig, ezért nem is volt kérdés, hogy ezen a vonalon szeretné elmélyíteni tudását. Miután művészettörténeti tanulmányait egy váratlan betegség kettétörte, otthon folytatta tovább a kézműveskedéssel való ismerkedést.

Első kézműves antikolt ékszerei megalkotásánál már világossá vált, hogy a precizitás, az apró részletek kidolgozása mekkora örömet jelent számára. Termékei díszítésénél - a gyöngyök és fémek használata mellett - megjelent a süthető gyurma, mint alkotóelem. A kis virágok, és figurák kidolgozására, élethű visszaadására nagyszerű anyagnak bizonyult, így Krisztina egyre több időt szánt megismerésére. Kísérletezései során az ékszerekről hamar áthelyeződött a fókusz a használati tárgyak dekorálására, ezért egyre több képkeret, bögre, kanál került ki a kezei közül. Repertoárja azóta is folyamatosan bővül, a fent említettek mellett díszített már tálat és kulcstartót is süthető gyurma figurákkal.

Ahogy egyre többen ismerik meg alkotásait, egyre több otthonban találkozhatunk munkáival. Megrendelői visszajelzése és a tőlük kapott képek igazi megerősítés számára, hogy nagyszerű úton halad. Ahogy ő mondja: "Nem tudnék más munkát elképzelni magamnak, szívvel és lélekkel alkotok minden egyes kis darabot. Az a legszebb ebben a szakmában, hogy mindig van valami újdonság, amivel sokaknak örömet okozhatok, és ez csodálatos! Az ember lánya örökké tanul, fejlődik, így én is próbálok mindig egyre jobb lenni, egyre precízebb. Remélem még sokáig élvezhetem ezt az egyedi alkotási folyamatot, ami felér egy igazi terápiával számomra!"

Krisztika gyurmái néven megtalálhatjátok Krisztina munkáit Facebookon és Instagramon is egyaránt, aki bármilyen egyedi elképzelést szívesen megvalósít, akár kép, rajz, vagy festmény alapján. Mikrohullámú sütőben bátran lehet melegíteni a bögrékben, tálakban és kézzel lehet mosogatni is őket.

Nézd meg a galériánkat - 7 kép
Lapozd át galériánkat Kriszti további termékeihez!