Fitteskedjünk
Az Oscar-jelölt Kristen Stewart vadító szettben jelent meg a vörös szőnyegen, mindenkinek leesett az álla

Már tényleg nem kell sokat várnunk a 2022-es Oscar-gáláig (március 28!), amit végre normálisan, vagyis SZTÁROKKAL fognak megrendezni, ez pedig csak azért nagy szó, mert az elmúlt évben erre egyáltalán nem volt lehetőség a koronavírus elterjedése miatt.
Így hát nem csoda, ha már ki vagyunk éhezve a filmsztárokra, na meg arra, hogy a kedvenceink mit fognak viselni és milyen lesz a sminkjük... Ebből most kaphattunk egy kis ízelítőt, ugyanis az Akadémia megrendezte a 2022-es Oscar-jelöltek évi ebédjét, amin természetesen a legtöbb sztár a tiszteletét tette (Nicole Kidman sajnos egyéb elfoglaltságok miatt nem tudott rajta részt venni).
Az eseményen az első jelölését bezsebelő Kristen Stewart Kristen Stewart színésznő 103cikk 12galéria 5videó Még több róla volt az egyik legboldogabb, aki saját elmondása szerint egyáltalán nem számított arra, hogy a jelöltek közé kerülhet, talán épp ezért fest ennyire kicsattanóan felszabadultnak:

Ami pedig a rajongóknak természetesen azonnal feltűnt, hogy a színésznő milyen merész összeállítást választott az eseményre, a melltartó nélküli vadóc szett azonban maximálisan tükrözi Kristen személyiségét.
Az ebéden egyébként rajta kívül még Penélope Cruz is tiszteletét tette, aki egy hihetetlenül csinos miniruhában jelent meg, ami lehetőséget adott számára, hogy megvillanthassa tökéletes lábait:

Nem is beszélve Jessica Chastainről, akit szintén a legjobb színésznő kategóriában jelöltek idén, és aki Kristenhez hasonlóan egy merészen kivágott ruhára szavazott, és mennyire jól tette:

Olvasnál még a témában? Akkor katt a galériára!
Hogy tetszett a cikk?
június 5
Napi horoszkóp június 5.: a Szüzek kiállnak magukért, a Skorpiók nagy projektbe kezdenek
A csillagok a hét első napjára is üzentek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
A nagy bikinikalauz: 10 fürdőruhatrend, ami 2023 nyarán tarol a strandokon
A fürdőruhatrendek idén is tökéletesen igazodnak a nők egyre növekvő és egyre nagyobb kínálatra szomjazó igényeihez.
Négy komoly tabusértés, ha először kerültök ágyba
Izgatottan várjuk a harmadik (első? tizedik?) randit követő pillanatokat. Milyen szép is kéz a kézben felosonni egyikünk lakására, szép poharakba tölteni a vörösbort, meggyújtani a gyertyákat, romantikus zenére tenni tűt a lemezjátszón… pardon, youtube-on belőni azt, hogy When you say nothing at all. Az Évamagazin.hu cikke.
Heti horoszkóp június 5-11.: a Bikáknak érdemes a pihenésre is időt szánniuk, a Rákok a szervezettség hívei
A csillagok az előtted álló hétre is tartogatnak bőven izgalmakat, érdemes tehát néhány percet a horoszkópodra szánnod!
Napi horoszkóp június 4.: a Kosoknak kellemes meglepetésben lehet részük, az Oroszlánok karnyújtásnyira vannak a céljuk elérésétől
A csillagok mára is izgalmas üzeneteket küldtek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
Christina Aguilera egy új körömtrendet indított útjára: hódít a női szeméremtest manikűr
Kíváncsiak vagyunk, hogy Christina Aguilera új kedvenc körömtrendje, a vagina manikűr mennyi időn belül pörög ki a köztudatból...