2020 legmeghatóbb, és egyben legszomorúbb filmje mindenki szívét összetöri - Spoilermentes kritika

Csillagainkban a hiba, Mielőtt megismertelek, Két lépés távolság: mind olyan romantikus filmek, ahol már az elején borítékolható, hogy a happy end nem, vagy csak nagyon kis eséllyel garantált. Ezek a megható történetek viszont azzal a céllal születnek, hogy megérintsék a közönséget, megszerettessék a karaktereket, és egy kicsit meg is könnyezzük az utat, amit a szereplőink bejárnak. Ebbe a kategóriába sorolhatjuk a legújabb romantikus drámát, a Közel a horizonthoz című filmet, ami február 13-tól látható a mozikban. De vajon sikerül-e neki felemelkedni a fent említett filmek közé?

Először is szögezzük le, hogy a film egy regényen alapszik, ami igazán erőteljes, megható, magával ragadó olvasmány - és sajnos a vásznon ezt nem tudták kellően visszaadni. Adott Jessica, a fiatal lány, aki a suli befejezése után nem sző nagy álmokat. Tervei szerint otthon marad szülővárosában, besegít családjának a munkában, és azt hiszi, a nyár legizgalmasabb része max az lesz, hogy megszerezte a jogsit. Aztán egy este megismeri Danny-t, a rejtélyes idegent, aki bár láthatóan vonzódik hozzá, mégis meglepően távolságtartó és elutasító vele. A fiú egyébként sikeres modellként dolgozik, igazán gazdag, még sincs elszállva magától, és amikor végre randizgatni kezdenek, Jessica a fellegekben jár. Sajnos boldogsága viszont nem tarthat sokáig, Danny különös viselkedésének okára pedig rövidesen fény derül: a srác HIV-pozitív, a betegséget pedig még kisgyerekként kapta el. Most épp tünetmentes, de sosem lehet tudni, egy ilyen betegség mikor fejti ki hatását.

A film egyik legerőteljesebb része az, hogy sajnos igaz történeten alapszik. Persze bizonyos részleteket, neveket, helyszíneket átírtak, de Danny tragikus élete és szerelmi története a valóságban is megtörtént. Ez ad a filmnek egy nagyon erős húzóerőt, amitől sokkal fájdalmasabb látni mindazt, ami történik a szereplőkkel, és ahogy megpróbálják feldolgozni azt, ami az útjukban áll. A női főszereplő, Luna Wedler igazán szerethető, ha megpróbáljuk beleképzelni magunkat a helyébe, még azt is meg tudjuk érteni, mit miért csinál, de tény, hogy a szülők véleményét is könnyű elfogadni. A Dannyt alakító Jannik Schümann valóban feltűnő jelenség karakteres arcvonásai miatt, de sajnos hiába van két, külön-külön jó főszereplőnk, a kémia valahogy nincs meg közöttük, és ez elég nagy negatívum egy olyan film esetében, ahol épp ez lenne a lényeg.

Erről valószínűleg a sokszor semmitmondó párbeszédek tehetnek, valamint a rengeteg kínos csend, ami miatt néha már a néző érezheti kellemetlenül magát. Míg egy regényben elolvashatod, mit gondolnak a főszereplők, amikor az első találkozás során elmerengnek egymás tekintetében, a filmben ez inkább csak fura, és nem romantikus. Szintén sajnálatos, hogy egyetlen mellékszereplőt sem tudunk kiemelni, aki kicsit is érdekes lett volna, hiszen egyáltalán nem jutott idő a kiismerésükre. Ott van például Danny lakótársa, Tina, akiről már az első percekben látszik, hogy sok mesélni valója lenne, de az egész filmben maximum 5-8 perc szerep jut neki, ami édeskevés egy izgalmas mellékszereplő létrehozásához.

Néha bizonyos filmjelenetek túl hosszúra sikerültek, máskor pedig nagyon gyorsan zajlanak az események, időt sem hagyva arra, hogy egyáltalán megértsük, mi történik. Ettől nagyon feleslegessé válnak bizonyos történések: ilyen például az, amikor Danny és Jessica Amerikába utaznak, vagy a szülőkkel, barátokkal való konfliktus, ami ugyan nagyon érthető lenne, de mivel alig van szó róla, teljesen lényegtelenné válik. Sőt, sajnos a befejezés is ide tartozik.

Egy ilyen nagy volumenű történetet közel két órában sajnos nem lehet úgy elmesélni, hogy az kerek egész legyen, de ennek ellenére nagyon tanulságos üzenete van, és biztos, hogy érzelmileg hatással lesz rád is. A regényt pedig mindenképpen érdemes elolvasnod, ha egy kicsit is tetszett a film, mert a könyv még erőteljesebb és őszintébb!

Ha szereted az ehhez hasonló filmeket, a galériában ajánlunk még néhányat!