A sorozat, amit minden szinglinek látnia kell – és a barátoknak, akik nem értik, miért szingli még mindig

Bár a Home for Christmas alapsztorija határozottan ünnepi, ez ne tántorítson el attól, hogy most vesd bele magad a sorozatba! Szóval adott a főhősünk, a 30 éves Johanne, aki rettenetesen unja már azt, hogy a családi karácsonyon (miután csak ő érkezik pár nélkül) mindig a gyerekek mellett köt ki. A nyaggatásnak a család részéről, hogy miért van még mindig egyedül, persze se eleje, se vége – fel a kezeket, akinek ismerős ez a szitu! Megelégelve a helyzetet, egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy dönt, hogy megnyugtatja a családot, és azt mondja, van valakije… Így aztán megkezdődhet a „társvadászat”, hogy aztán mindenki boldog lehessen!

Azonban itt jön a csavar! Hiszen a sorozat tökéletesen bemutatja azt (amivel manapság igen sokan szembesülnek), hogy egyrészt a jóképű „Marc Darcy-k” nem szaladgálnak csak úgy velünk szemben az utcán – vagy ha igen, akkor ebben a korban már tuti babakocsit tolnak, és erősen csillogtatják felénk a gyűrűjüket, – másrészt pedig szintén csak keveseknek van akkora szerencséjük, hogy rögvest belebotlanak az igaziba. Van itt minden, ami kell: netes randizás, rapidrandi, régi barát, új kolléga, céges buli, pubos ismerkedés, na meg a család imádta egykori ex is felbukkan, hogy csak a legközhelyesebbeket nézzük. Így garantáltan erőt ad az – egyelőre még – egyedülállóknak az, hogy bizony nincsenek egyedül azokban a szituban, amikről hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy „na, ez is csak velem történhet meg!” Hiszen bár a sorozat alapvetően szórakoztat, mégis erősen érezteti, hogy itt bizony nincsenek hatalmas költői túlzások.

Johanne amúgy ápolónőként dolgozik a kórházban, ahol miután ő azon kevesek egyike, akinek nincs még se férje, se gyereke, így őt osztják be ügyelni az ünnepekre. Ki hallott még ilyen?! (Igen, sokan jártunk már így a saját munkahelyünkön.) Ilyenkor persze az ember fejében akarva-akaratlanul is átfut a következő gondolta: „Oké, bevállalom, de aztán ne kérdezzétek két hét múlva, hogy miért nincs még mindig senkim...”. És ez csak egyike azoknak a pontoknak, amiket csokorba szed ez a sorozat, majd olyan szépen dörgöli az ember alá, hogy az, aki éppen részese ennek a kalandnak, hatalmasakat bólogat, míg az, aki a nyaggató szerepében tetszeleg, talán egy kicsit elgondolkodik azon, hogy bizony nem minden fekete és fehér.

Aki éppen egyedülállóként tölti a napjait, annak felüdülés lesz látni a képkockákat, amik egyértelműen megmutatják, ismerkedni manapság közel sem egyszerű. Aki pedig boldog párkapcsolatban él, az nézze meg szépen, és legközelebb, amikor szingli barátnőjének esik, hogy miért van még mindig egyedül, akkor mérlegeljen előbb a sorozatban látottak szerint.