Kétmillió forintot adományozott idén a JOY-Tündér a JOY olvasóinak segítségével!

Promóció

Kétmillió forint gyűlt össze a JOY és a Lapker Zrt. akciójának köszönhetően a magazin olvasóinak segítségével!

A JOY-Tündér tavaly az értő olvasást segítő program támogatására kért fel benneteket, mely keretében rengeteg helyen lehetett leadni mesekönyveket, hogy mindenkihez eljuthasson az olvasás lehetősége. Ezen felül minden megvásárolt decemberi JOY árából a Marquard Media és a Lapker Zrt. 10-10 forintot ajánlott fel jótékony célra. Összesen kétmillió forint gyűlt össze, mellyel a United Way Magyarország alapítvány Könyvforgató programját támogatják.

A program főként hátrányos helyzetű gyermekeket segít könyvadományokkal és az értő olvasást fejlesztő edukációs programokkal. A kampány során használt gyerekkönyveket is le lehetett adni 40 Immedio üzletben.

Tudtad?

A legfrissebb PISA-felmérések eredménye szerint Magyarországon a 15 évesek több mint negyede küzd a funkcionális analfabetizmussal.

Több mint negyede! Borzasztó magas szám.

A nem rég publikált PIRLS eredmények ugyan javulást mutatnak, de ettől függetlenül még mindig komoly problémát jelent hazánkban a funkcionális analfabetizmus, melynek lényege, hogy az érintett ugyan tud írni-olvasni és helyesen betűzi ki a szöveget, de az értő olvasásra képtelen. Nem tudja megragadni a fő üzenetet, nem tudja eldönteni, mi lehet releváns információ. A JOY Magazin és a Lapker Zrt. éppen ezért tartja kiemelkedően fontosnak, hogy támogassanak olyan szervezeteket, programokat, melyek célja, hogy fejlesszék a fiatalok olvasás és íráskészségét. Amellett, hogy a funkcionális analfabetizmus jelentősen korlátozza gyerekek jövőbeli lehetőségeit és szinte lehetetlenné teszi a tanulmányi előmenetelüket az olvasás örömétől is megfosztja őket.

„A „Z” generációs fiatalok a fizikai valóság, az online környezet és az okos eszközök érdekes keveredésében szocializálódnak. Az online környezetben megszokják, hogy minden információhoz azonnal, személyre szabottan férnek hozzá, de hogy mindez valóban elérhetővé váljon számukra elengedhetetlen az értő olvasás. Társaságunk évek óta támogatja az olvasás népszerűsítését a fiatalok körében és fontos feladatának tartja a társadalmi felelősségvállalást, ezért nagyon örülünk neki, hogy a JOY magazinnal közösen hozzájárulhatunk a United Way Alapítvány munkájához” – mondta el Nagy Marianna, a Lapker Zrt. HR és kommunikációs igazgatója.

A kampány során befolyt 2 millió forint az alapítvány egyrészt a Somogy megyei hátrányos helyzetű, 6-8 éves gyerekek tanórán kívüli olvasási készségének fejlesztésére, másrészt olyan továbbképzési programra fordítja, melynek során a tanítók egy speciális élménypedagógia módszertannal és oktatócsomaggal gazdagodnak.

Tudtad?

Hamarosan itt az adóbevallások ideje. Érdemes elgondolkodni azon, hogy kinek adjuk személyi jövedelemadónk 1%-át. Az elmúlt évek azt mutatják, hogy az adózók közel fele nem rendelkezik az 1% sorsáról. Pedig ez óriási segítség a civil szervezetnek, melyek több mint 20 éve élhetnek ezzel a lehetőséggel. 1990-ben kezdte meg ugyanis a lobbizást ez ügyben Dick Aft, a United Way amerikai önkéntese a magyar törvényalkotásnál, s később ez lett az 1%-os törvény alapja. Számold ki adód 1%-át és dönts felelősen)! A United Way Magyarország a 2018-ban befolyó 1%-os támogatást az értő olvasás élménypedagógiai fejlesztésére fordítja. Adószámunk: 18093951-1-42 (Erőforrás Alapítvány (1061 Bp., Andrássy út 11.)