100 éve született Komlós Juci, a Szomszédok Lenke nénije

Szarka Nóra

Bár rengeteg filmben és színdarabban játszott, az emberek nagy része Komlós Jucit leginkább Lenke néniként ismeri. Sőt, a nézők sokáig azt hitték, hogy Zenthe Ferenccel ők az életben is férj és feleség.

Komlós Juci Kohn Juliannaként született Szabadkán 1919. február 10-én. Édesanyja és édesapja egyaránt színészek voltak. Lányukat gyors és gépírónőnek szerették volna adni, de ő ragaszkodott ahhoz, hogy színész legyen, mint mindenki a családban: testvére, Komlós András szintén színész lett, sőt nagybátyja, Tyll Attila is az volt. Későbbi férje szintén színész, rendező, színiigazgató volt, és lánya, Földessy Margit is ezt a pályát választotta.

Rózsahegyi Kálmán Színművészeti Iskolájában végzett 1935-ben, de már gyerekként is sokszor állt színpadon. Először a Király Színházhoz szerződött, majd Szegeden, Miskolcon, a Szabad Színházban és a Fővárosi Operettszínházban is játszott. Később még több fővárosi színháznak is tagja volt, 1977-től a Nemzeti Színház társulatában játszott. Pályája elején főleg naiva- és szubrettszerepeket kapott, később pedig komoly karakterszínésznővé vált.

Olvasd el ezt is!
Mennyi?! 60 éves lett a Szomszédok színésznője, Fehér Anna

Játékát könnyedség, természetesség és érzelmi gazdagság jellemezte. A néma levente Ziliája, a Hamlet Ophéliája és a Koldusopera Pollyja, A szókimondó asszonyság Katája, a Légy jó mindhalálig Nyilas Misije, a Kaméliás hölgy Margitja volt.

Színházi munkája mellett rengeteg filmben játszott, többek között a Semmelweisben, a Rokonokban, Az aranyemberben, a Mire megvénülünkben, a Különös házasságban, a Lányarcok tükörben című produkcióban, a Beszélőben és A megfelelő emberben. A Szomszédok című teleregényben mindenki Lenke nénije lett.

Tovább olvasok