Új szerepben az ország nevettetője - Kiss Ádám az Észbontók házigazdájaként tér vissza

PR
Kamilla

Kiss Ádám több, mint 15 éves pálya futása alatt nem egyszer bizonyította, hogy Magyarország egyik legtehetségesebb és legzseniálisabb humoristája, aki minden mondatával nevetésre tudja késztetni az embereket.

A 37 éves humorista most viszont egy teljesen új szerepben próbálhatja ki magát, hiszen ő lesz a VIASAT 3-on ma este 20 órától elstartoló Észbontók 10. évadának házigazdája. A vele készült interjúnkban az új kihívásról is faggattuk.

Az ország egyik legjobb humoristája vagy. De mégis, hogyan dönti el valaki, hogy az emberek megnevettetése legyen a munkája?

Nem mondanám, hogy vissza lehet ezt vezetni egy bizonyos pillanatra. Ez egy hosszabb folyamat volt, ami már gyerekkoromban elindult bennem. Mindig is az osztály nevettetője voltam. Már ott is ontottam magamból a poénokat. Azt hiszem, ez valahol ösztönösen jött belőlem, mert imádtam a humor minden formáját fogyasztani. Kezdve Fábry Sándortól egészen a Rádió Kabaréig.

Fábry Sándor nagy hatással volt rád?

Talán a legnagyobb hatást gyakorolta rám. A szüleim nézték mindig az esti műsorát, és úgy éreztem, ez a világ legjobb munkája. Kiáll a kamerák elé és mindenki nevet a viccein. Szó szerint megcsapott az energiája és az, hogy mit ad ezzel az embereknek, a szürke hétköznapoknak.

Azért akkor már körvonalazódott benned a stand up-os karrier lehetősége?

Tudat alatt már biztosan tudtam, hogy ilyen vonalon fogok elindulni az életben, de akkor még a sportriporteri munka vonzott elsősorban. De az újságírás is megfordult a fejemben.

forrás: PR

És mi történt ezután?

Már egyetemista voltam, amikor láttam egy álláshirdetést, hogy Fábry Sándor gyakornokot keres. Ott inkább a háttérben voltam, és a humor is picit mellőzve lett, de egy percig sem bántam, mert testközelből szívhattam magamba a humort, a tévézést, a közönség előtti fellépést. Igazi „tapasztalat bomba” volt.

Amikor elkezdtél fellépni, volt előtted bármilyen kép arról, mire is fogod egyszer vinni?

Nem! Egyáltalán nem! Inkább a jelen vitt előre. Csak jól akartam érezni magam a munkában és a közönséget is elégedettnek akartam látni. Nem szeretek híres lenni. Nehéz is volt elfogadni, hogy sokan megismernek. Ezt persze idővel mindenki megtanulja kezelni, de a mai napig humoristának tartom magam, nem pedig közszereplőnek.

Új szerepben próbálhattad ki magad. Te lettél a VIASAT3-on futó Észbontók új műsorvezetője. Készültél rá?

Más, de mégsem annyira más. Sokkal nagyobb keretek közé vagyok szorítva, mivel van eleje, vége, vendég van, a rendező mond valamit a fülembe, miközben épp beszélek. Ez egy igen komplex feladat. Ilyen a színpadon nincs. Ott csak én vagyok és a mikrofon, na meg a közönség.

Miért bólintottál rá a felkérésre?

A pandémia miatt másfél évig nem dolgoztam. Lényegében otthon ültem, megszületett a második gyermekem is, és jött egy érzés, hogy ideje valami újnak is esélyt adni. A pályafutásom alatt rendszerszerűen dobtam ki az ablakon ezeket a felkéréseket, de most ennek is eljött az ideje.

forrás: PR

Fellépni és kamera előtt szerepelni azért kicsit más. Vagy csak én érzem úgy?

Ez a része kicsit sem volt nehéz. A szereplés már hosszú évek óta az életem része. Talán élő közönség előtt nagyobb dolog is fellépni, mint egy előre felvett tévéműsorban, ugyanakkor tudott újat is mutatni a műsorvezetői szerep. Többfelé kellett fordítanom a figyelmem, úgy kellett reagálnom vagy mondanom egy poént, hogy az pont illeszkedjen a párbeszédbe és a vendégek kommunikációjába. Az osztott figyelem adta fel a nagy feladatot, na meg az, hogy én mindig a közönségbe kapaszkodom. A reakcióikból tudom, hogy jól csinálom, amit csinálok. Itt azért még egy picit a jövő zenéjéről van szó.

A műsor után milyen jövőbeni terveket osztanál meg velünk?

Nekem az ősz és a tavasz a legpörgősebb időszak, nyáron pedig inkább pihenni szoktam. Leforgattunk egy sorozatot – Nyerő város címen – is, amit majd a YouTube csatornámon lehet megnézni pár héten belül. De megállás sosincs, úgyhogy sok izgalmas dolgot várok még ettől az évtől.

Ezt olvastad már?

Nézd meg a galériánkat - 7 kép
Magyar sztárok, akik egy forgatáson estek szerelembe