Édes fotó: kisbabájával bulizott Kulcsár Edina

Kulcsár Edina Facebook
Kitti

Medox már azt is elmondhatja magáról, hogy bulizott egy koncerten, pedig csak kéthónapos!

Kulcsár Edina és Csuti folyamatosan kapnak hideget-meleget, ha a kisfiuk, Medox neveléséről van szó, és így volt ez Edina hétvégén feltöltött Instagram-posztja után is. Szombat este ugyanis családostul ellátogattak Sting és Shaggy koncertjére, amit a Hősök terén rendeztek meg, és az időjárási körülmények nem voltak túl ideálisak. Magukkal vitték a két hónapos Medoxot is, így megindultak a kommentelések arról, hogy milyen rossz szülők, hogy képesek voltak a rossz időben is elcipelni a picit.

Kulcsár Edina később elmondta a BLIKKnek, hogy

“Sétáltunk egy nagyot a Hősök tere mögött, aztán kerestünk magunknak helyet. Sikerült úgy időzítenünk, hogy éppen a kezdésre értünk oda, mert a rossz idő miatt Sting és Shaggy előbb kezdett zenélni. Az első számot meghallgattuk, aztán elindultunk a kocsihoz, mielőtt elkapott volna az eső”

-

Az biztos, hogy Edina és Csuti bolondulásig szeretik a kisfiukat, és az is, hogy a legjobb belátásuk szerint nevelik. Szóval, minden kommentelő megnyugodhat, hogy a legjobbat akarják neki!


Nézd meg a galériánkat - 10 kép
Kulcsár Edina bombaformában