Ki sem találnád, mi akart lenni Mádai Vivi

Red Lemon
Izabella

El tudnád képzelni ebben a szakmában?

Mádai Vivient 10 évvel ezelőtt ismerte meg az ország, azóta közkedvelt műsorvezető. Azonban nem mindig a tévézés foglalkoztatta. A gimnáziumi évei alatt külföldre költözött, és egy érdekes szakmát kezdett tanulni.

Vivi egy félévet töltött Dániában, design és textiltervező szakon tanult. Varrni is kellett tanulnia, azonban most már nem biztos benne, hogy egyszerűen kezelné a tűt és cérnát.

Mindennap részt vettem varrás órákon is, így a végére egészen belejöttem, és megszerettem az alkotás folyamatát. Szerencsére nagyon elégedettek voltak velem, és szép ruhadarabok születtek ebben az időszakban.

- mesélte Vivi.
forrás: Red Lemon
Vivinek sokan kedvelik a stílusát és szépérzékét.

A Mokka háziasszonya azért tartja szép szakmának a szabóságot, mert szerinte ez egy igazán bizalmi viszony, és szereti, mikor egy-egy ruhát kifejezetten az ő adottságaihoz igazítanak.

Vivinek mindig is szívügye volt a magyar kézműves termékek vásárlása. Most épp magyar tervezők maszkjait viseli, ezzel segíti a divatipart ebben a nehéz helyzetben.

Olvasd el ezt is!
Ilyen volt Mádai Vivien stílusa tinédzser korában

Manapság nem annyira populáris szakma a női- és férfi szabó, mint korábban, ezért igyekeznek minél inkább népszerűsíteni.

Nézd meg ezt is!

Nézd meg a galériánkat - 15 kép
Mádai Vivien, a Playboy szerzője és a Man Of The Year múzsája is mesélt