Azta! Egy ikerpár vesz feleségül egy ikerpárt, és az eljegyzési fotójukat látnod kell
Ilyet még nem láttál!
Tisztára amerikai filmbe illő dolog történt egy ikerpárral: Josh és Jeremy Salyers egy ikerpár-találkozón ismerkedtek meg leendő feleségükkel, akik szintén ikrek. A két 34 éves férfinak nagyon hasonló lehet az ízlésük, hiszen szinte azonnal szerelembe estek a 31 éves Brittany-vel és Briana Deane-nel.
Briana és Brittany, illetve Jeremy és Josh is nagyon hasonlítanak egymásra, ráadásul szeretnek egyforma szetteket felvenni, így ha négyen egyszerre láthatóak, totálisan képesek bárkit becsapni, hogy ki kicsoda.
Josh és Jeremy nemcsak nagyon sok időt töltenek együtt, hanem még együtt is dolgoznak, sőt, akkora az egyetértés köztük, hogy úgy döntöttek, egyszerre kérik meg szerelmük kezét.
Ha most az jutott eszedbe, hogy biztosan az esküvőjük is egyszerre lesz, nem tévedtél, hiszen mindkét lány igent mondott, és ugyanakkor állnak majd az oltár elé.
Remélhetőleg, azért különböző ruhákban lesznek majd, bár nem biztos, hiszen még az eljegyzési fotójukon is egyforma szettet viseltek.
Ilyen génekkel valószínűleg ikergyerekeik is lesznek.
A világ legszebb ikerpárját láttad már?
A világ legszebb ikerpárja