Már 22 éves! Kész nő lett a Megasztár bájos kislánya, Patai Anna
Több mint 11 év telt el azóta, hogy megismerte az ország!
Emlékszel még a 10 éves kislányra, aki egyetlen dal alatt megolvasztotta az egész ország szívét a Megasztárban? Patai Anna neve egészen biztosan mindenki számára ismerősen cseng, bár mostanában nem hallhatunk annyit róla, bár az Instagramon például elég aktív.
Anna a 2010-es Megasztárban tűnt fel, majd egészen a verseny döntőjéig jutott, és bár végül be kellett érni az ezüstéremmel, a műsor után sorra érkeztek a saját dalok, videoklipek, és színházi felkérések. Négy évvel később Japánban ismét elindult egy tehetségkutatón versenyen, ahol második helyezést ért el, majd egy évvel később újra jelentkezett és győzött, a karrierjét viszont elsősorban itthon szeretné építeni.
De hol van most? Nos, Patai Anna jelenleg is a zenei pályán mozog, a koronavírus idején pedig, mint minden hazai előadónak, neki is az új dalok készítése maradt a fő foglalatossága. A 22 éves lányt hallhattad is mostanában jó néhány dalban, tavaly például GWM-mel jelent meg közös slágere.
De ezt a dalt is biztosan hallottad párszor:
ÉS EZT LÁTTAD MÁR?
Gyereksztárok, akik azóta már rég felnőttek