Cikkek a(z) nba rovatból

Mindent a GMO-ról – előnyök és hátrányok

Promóciók
Bár az európai polgárok nagyrészt a génmanipuláció-mentes mezőgazdaság hívei, ennek ellenére az Európai Unió a tagállamokban engedélyezte az emberi és állati fogyasztásra szánt génmódosított termékek kereskedelmét, valamint a repce, a kukorica és a szója esetében a termesztését is.Jelenleg nem engedélyezett Magyarországon genetikailag módosított növények termesztése és ilyen élelmiszerek előállítása sem folyik, azonban egyre több híresztelést hallunk, miszerint különböző génmódosított (GMO) élelmiszerek lépik át a magyar határt és kerülnek az asztalunkra. Napjainkban számos szakember vitázik azon, hogy a genetikailag módosított élelmiszereknek milyen hatásai lehetnek az emberi szervezetre. A megoszló szakmai vélemények között akad olyan, ami előrevetíti az esetleges egészségkárosító hatásukat és olyan is, ami szerint nem kell számolni ilyen jellegű veszéllyel. Az viszont biztos, hogy már önmagában a környezeti károk és az élővilág sokszínűségének csökkenése miatt is kerülni kellene az alkalmazását.

Gyermek étkezési ajánlás joghurt témában - Mikortól érdemes elkezdeni?

Promóciók
A kizárólagos anyatejes táplálás az élet első hat hónapjában teljesen kielégíti a csecsemő energia- és tápanyagszükségletét. A csecsemő rohamos növekedése miatt azonban eljön az az időszak, amikor a tápanyagszükségleteket az anyatej nem képes önmagában fedezni, így a  tejtermékek későbbi megfelelő fogyasztása – az esetleges felnőttkori allergiák megelőzése miatt is- a táplálás sarkalatos pontjai. Erről a sokak által vitát kiváltó kérdés kapcsán a Good Milk joghurtmárka  megbízásából a Nemzetközi Táplálkozáskutató Intézet tanácsait foglaltuk össze.

Heidi Klum, mint igazi showgirl a Hunger magazinban

Divat
A shownak folytatódnia kell - tartja a mondás, és ki is lehetne erre jobb példa, mint a "Project Runway" háziasszonya, Heidi Klum, aki a Hunger magazin tavasz-nyári számában pózol.

Észak Amerika - A Discovery Channel új természetfilm - sorozata

Tipp
Több mint ötévnyi munka, tíz ország, 250 helyszín, 11 különböző kamera, 850 órányi HD felvétel. A discovery channel exkluzív, saját gyártású természetfilm - sorozata: Észak-amerika.

Trendelőrejelzés egyenesen Londonból! F&F divatbemutató képekkel, videóval!

Divat
Ott jártunk, így elsőként, az első sorból nézhettük végig a 2013-as őszi-téli kollekcióját az F&F-nek, amit Londonban mutattak be. Most megmutatjuk nektek, mit láttunk és milyen darabok várhatóak a márkától a hideg hónapokra.

5 szuper Pupa smink termék

Promóciók
Íme a PUPA 5 szuper sminkterméke, különböző színekben! Neked melyik a kedvenced?

Aspire V5 Touch

Promóciók
Bemutatjuk az Aspire V5 sorozatból a V5 Touch-ot, ami - akárcsak a sorozat többi tagja -, saját kategóriájuk többi modelljéhez képest 30%-kal vékonyabb notebook. A 14-collos modell pedig már optikai meghajtót is tartalmaz, továbbá 21 mm és 2,1 kg alatt marad. A V5 új vonala ráadásul modern dizájnban jelent meg, egy sor nagyszerű színben!

Családi Nyílt Nap a HEROSZ Budapesti Állatotthonban

Promóciók
A HEROSZ Budapesti Állatotthona szeretettel vár minden két- és négylábú érdeklődőt június 1-jén a már hagyományosnak számító tavaszi nyílt napjára, ahol a látogatók közelebbről is megismerkedhetnek az otthon lakóival, valamint azzal a maroknyi lelkes csapattal, akik részt vesznek az állatok gondozásában, és minden nap azon dolgoznak, hogy minél több gazdátlan állat, minél rövidebb idő alatt, kerüljön szerető családhoz. Az eseményt Ábel Anita, Zalatnay Sarolta, Judy és Újváry Dóri, a Horkai Állatkoordinációs Központ munkatársa nyitja meg délelőtt 10 órakor.

Like it! Vicces Facebook posztok

Tipp
A magazinban néhány csodás Facebook történetetet olvashattsz, itt pedig összegyűjtöttünk pár igazán vicces posztot a világ legismertebb és legsikeresebb közösségi oldaláról.

Vaginamonológok - 5 olvasó kalandos története a vaginájukról

Szerelem
Vénuszdombi mesékről olvashatsz a magazinban és sokkal közelebbről megismerkedhetsz a vagináddal – mely érdekes kalandokba is keverhet, ahogy olvasóinkat is.

Az idei nyár 15 legszexibb cipője

Divat
Nincs szexibb egy vagány magassarkú szandálnál! Idén nyáron minden színben és fazonban hódít, de nem könnyű a választás.

Sztárok pöttyösben

Divat
A sztárok egyik legkedveltebb mintája az idei szezonban kétségtelenül a pötty. Meg is mutatunk tőlük néhány szettet.

Csillámtetoválás - akár magadnak is elkészítheted!

Promóciók
A csillámtetoválás egyre népszerűbb napjainkban - szinte minden rendezvényen, vagy kozmetikai szalonban kérhetsz magadnak egyet. Ha Te is szereted a csináld-magad dolgokat, és inkább saját magadnak alkotnád meg csillámtetoválásod, akkor könnyű dolgod van.

Itt a piros, hol a piros

Divat
Az élénk pipacspiros a nyári szezon egyik legmenőbb színe. Friss és üde, ráadásul mostanában egy sor sztáron láthattuk különböző variációkban, így ihletet meríteni sem nehéz!

4 tápláló rúzs

Szépség
A tavaszi sminktrendben az ajkaké a főszerep. A melegben azonban az ajkak is könnyen kiszáradnak, ezért ne feledkezz el az ápolásukról sem. Ezek a rúzsok nem csak gyönyörű színben pompáznak, de ápolják és táplálják is az ajkat.

Legyél Te a Zagar új klipjének producere!

Tipp
Végre itt a várva várt új Zagar lemez a Light Leaks! Ez azonban még mind semmi, a zenekar ugyanis új videot is tervez forgatni Space Medusa című számukhoz, aminek akár Te is a producere lehetsz!

A nőcsábász John Mayer celebhóditásai

Sztárok
John Mayer amerikai zenész igazi szívtipró hírében áll. A 35 éves sztár most Katy Perry-vel jár, és sokan már a házasságot is emlegetik velük kapcsolatban. A kis Casanova múltjában azonban bővelkednek a celebcsajok, és ezt az előítéletet vele kapcsolatban nehéz lesz leküzdenie. Összegyűjtöttük, hogy kik szerepelnek John listáján eddig...

Beyonce után Rihanna is dokumentumfilmmel lepi meg rajongóit

Sztárok
Május 7-én jelenik meg Rihanna koncert-dokumentumfilmje, amelyet a 777 turné alatt rögzítettek. Ennek érdekessége, hogy 7 különböző országban 7 nap alatt adott 7 koncertet az énekesnő és a helyszínek között egy Boeing 777-es repülőn utazott. Ja, és nem mellesleg a hét éven belül kiadott hetedik, Unapologetic című stúdióalbumának dalai hangzottak el a koncerteken. Meg majd a DVD-n is.

5 olvasónk elárulja, miben változtatta meg őket az exük

Szerelem
Korábbi kapcsolataid kihatnak mostani szerelmi életedre is, jó és rossz értelemben egyaránt? Hogyan tanulj, fejlődj exeid emlékeiből, elolvashatod a magazinban. Itt pedig öt lány meséli el, hogyan változtak meg korábbi kapcsolataik miatt.

5 férfi kalandos története saját péniszével

Szerelem
A magazinban pontos pénisz-kezelési útmutatót olvashatsz a férfi kollégáink belső infóival és tanácsaival kiegészítve. Itt öt srác mesél arról, milyen meglepő, vagy épp mulatságos kalandokba képes keverni az embert barlangos testrésze.

Robert Downey Jr, ahogy még sosem láttad! Fotó!

Divat
A színész sosem riad meg attól, hogy szokatlan dolgokat tegyen, vagy kevésbé megszokott öltözékben lépjen a vörös szőnyegre. A Vasember 3 müncheni bemutatóján azonban tényleg mindenkit meglepett.

Bolondos és hordható: a szezon legjobb napszemüvegei

Divat
A nyár kihagyhatatlan kelléke a napszemüveg, ideje beújítani egy menő darabot. A tervezők a legváltozatosabb fazonokat küldték a 2013 tavasz-nyári kifutókra, egy dolog azonban közös bennük: mindegyik valamilyen szokatlan színben pompázik.

Napsütötte hatás gyorsan önbarnítóval 4 lépésben - A 3 legújabb önbarnító

Szépség
A hosszú tél után kifakult a bőröd, sápadt az arcod? Kapj elő egy önbarnítót és varázsolj napsütötte hatást a bőrödre.

A legjobb egoztikus vágykeltő afrodiziákumok

Szerelem
Legyél vonzó mindenki számára! Hogy megkönnyítsük a dolgod,összegyűjtöttünk a világ távoli pontjairól különböző vágynövelőket!

Az örök boldogság és szerelem titka!

Tipp
A hosszú, boldog szerelemhez jól jön egy kézikönyv, melyet évtizedek tapasztalatai alapján készítettek el szakemberek több száz szerelmes pár segítségével. A magazinból megtudhatod, mi kell a kiegyensúlyozott kapcsolathoz, miként tudtok kedveseddel fejlődni, változni, hogy a sokadik évfordulótokat is romantikus szeretetben tölthessétek. Itt évtizedes szerelmek titkait árulják el olvasóink.