Kendall Jennert ki akarják tiltani barátja kosármeccseiről

getty images
Kerekes Vivien

Kendall Jenner csak szurkolni ment pénteken szerelmének, azonban a kosármeccs vereséggel ért véget. A rajongók pedig őt okolják emiatt!

Május végén derült ki, hogy Kendall Jenner egy híres sportolóval randizgat. Ben Simmonsszal azóta a kapcsolata hol így, hol úgy alakult: egyes pletykák szerint többször is szétmentek már, sőt, Kendallt a nyáron látták párszor, amint Gigi Hadid öccsével csókolózik. Ám most úgy fest, ismét együtt vannak, ugyanis a modell múlthéten ott volt a Philadelphia 76ers kosármeccsen, hogy szurkoljon barátjának. És ez az, ami kiakasztotta az embereket.

A kosárcsapat rajongói ugyanis úgy vélik, Kendall Jenner pénteki viselkedése tehet arról, hogy hazai pályán veszített a csapat. Szerintük a tény, hogy ott volt, elterelte Ben Simmons figyelmét, és az egész csapat miatta bukta el a játékot. Ezt pedig a rajongók nagyon komolyan vették, és petíciót indítottak azért, hogy a hazai pályán folytatott meccsekről kitiltsák Kendall Jennert. A papírt pedig állítólag már közel 10 ezer ember aláírta.

forrás: Getty Images
Kendall Jenner a pénteki meccsen lelkesen szurkolt barátjának.

Ugyanakkor egyesek szerint az állítás badarság, és egy kisebb petíció is indult azért, hogy a korábbit megszüntessék. Sokan úgy vélik, hogy Kendall Jenner jelenlétére nem lehet ráfogni azt, hogy a csapat most nem hozta a legjobb formáját. Végül is a modell azért volt ott a pálya szélén, hogy szurkoljon szerelmének, és nem ellenkező indokokból kifolyólag.

Olvasd el ezt is!
Kendall Jenner pont olyan, mint bármelyik lány: Elárulta kínos titkát

Remélhetőleg barátja, Ben Simmons kiáll mellette, és sikerül semmissé tennie a petíciót.

Nézd meg a galériánkat - 8 kép
Így kombinálja a pólóit Kendall Jenner, tanulj tőle!