De szuper! Katy Perry és Orlando Bloom épp egy európai városban romantikáznak

Kerekes Vivien

De jó lenne, ha Budapestre is átnéznének egy kicsit!

Még 2016 februárjában jött össze Katy Perry és Orlando Bloom, azóta pedig folyton se veled se nélküled kapcsolatban vannak. Legutóbb úgy tűnt, hogy végleges a szakítás, és mindketten ezt is állították; ennek ellenére mégis rajtakapták őket januárban, amint a világ egyik legszebb helyén nyaraltak együtt. De csak akkor lett biztos a békülés, amikor egy ismerősük két hete elárulta, hogy hivatalosan is együtt vannak, és ez a közös nyaralással vette kezdetét.

Olvasd el ezt is!
Nincs több találgatás: újra együtt Orlando Bloom és Katy Perry!

Most pedig már 100%, hogy újra együtt vannak, Katy és Orlando ugyanis ismét egy közös kiruccanásra indultak, ezúttal viszont Európa egyik városába! A páros most épp Csehországban, pontosabban pedig Prágában pihen, a turistáskodás pillanatait pedig egy lesifotósnak sikerült megörökítenie. Orlando még a kutyusát, Mighty-t is magával vitte a kirándulásra, majd együtt fedezték fel a város leghíresebb látnivalóit.

Katy pedig nagyon jól szórakozik láthatóan, Insta-sztorijába még az alábbi fotót is feltöltötte.

forrás: Instagram/katyperry
Olvasd el ezt is!
Katy Perry végre elárulta, mi igaz a plasztikai pletykákból: ilyen szépészeti kezelésen esett át

Nagyon örülnénk, ha Prága után Budapestre is benéznének egy kicsit!

Nézd meg a galériánkat - 4 kép
Hűű! Orlando Bloom anyaszült meztelenül SUP-ozott barátnőjével, Katy Perry-vel