Promóciók
Gyönyörű nő lett Kate Beckinsale lánya - Lily Sheen mesebeli estélyiben jelent meg a vörös szőnyegen
Forrás: ason Kempin/Getty Images

A fiatal, mindössze 21 éves lány kiköpött édesanyja, akinek bőven kijutott a jó génekből. Lily Sheen A gigantikus tehetség elviselhetetlen súlya című film premierjén jelent meg, amelyben ő maga is szerepelni fog. Bár kevesen tudják, Lily karrierje már 2006-ban elkezdődött édesanyja oldalán.
Olyan filmekben tűnt fel, mint a Távkapcs, az Underworld és a Mindenki megvan című produkciók. Ám ez az első olyan alkotás, amelyben önálló szerepe van, nem is csoda, hogy a premieren is megadta a módját megjelenésének.


Lily Sheen egy csodaszép, zöld estélyiben vonult végig a film bemutatójának vörös szőnyegén, amelyhez lazán, hullámokban viselte a haját. Sokak szerint nem kell sok, hogy többen ismerjék a nevét, mint híres szüleiét, hiszen szépsége mellett hihetetlenül tehetséges és okos is. Kate Beckinsale Kate Beckinsale színésznő 33cikk 3galéria 3videó Még több róla és Michael Sheen mindig is ügyeltek rá, hogy egyetlen gyermekük sokat tanuljon és minden tudást magába szívjon jövője érdekében.
Ennek meg is lett a gyümölcse, ugyanis Lily olyan sztárokkal szerepelhet a nálunk április 22-én debütáló alkotásban, mint Nicolas Cage, Neil Patrick Harris, Pedro Pascal és Sharon Horgan.
Ezt olvastad már?
Hogy tetszett a cikk?
május 29
200%-ra nőtt pillangó állomány, elég meleg a Balaton! - Ezek a jó hírek történtek a múlt héten
Láttál már feminista "body horrort"? És sejted miért szerepel a múlt heti jó hírek között? Cikkünkből kiderül!
Napi horoszkóp május 29.: az Oroszlánok elképesztő népszerűségnek örvendhetnek, a Mérlegeknek rugalmasabb gondolkodásra van szükségük a konfliktusok elkerüléséhez
A hosszú hétvége utolsó napjára is izgalmakat ígérnek a csillagok, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
Heti horoszkóp május 29-június 4.: a Rákok kedves gesztusokkal okoznak örömet másoknak, a Szüzek bizarr helyzetbe kerülnek
Érdemes elolvasnod a heti horoszkópodat is, hisz a csillagok ismét izgalmas üzenetekkel készültek!
Napi horoszkóp május 28.: a Skorpiók igyekeznek mások elvárásainak megfelelni, a Halak nem ismernek lehetetlent
A csillagok a mai napra is izgalmakat ígérnek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
A felnőttek közel fele kerül intim kapcsolatba az első randin, állítja a tanulmány
Egy szexuális segédeszközöket kínáló üzlet felmérése kimutatta, hogy a felnőttek közel fele szexelt már az első randin. A kutatás arra is kitér, hogy melyik csillagjegy az, amelyik a leginkább nyitott a kalandra. Az ÉvaMagazin.hu cikke.
3 istenien finom, szupergyors és szuperegyszerű lazacos recept rohanós napokra
Miért együnk lazacot? Természetesen elsősorban azért, mert szeretjük. Ám ha ez nem lenne elég nyomós érv, akkor most felsorolunk pár további indokot is. Ha végigolvasod, mennyi értékes tápanyagot tartalmaz, biztosak vagyunk benne, hogy még jobban fogod kedvelni. Ráadásul most az elkészítéséhez is hoztunk pár tippet és három kipróbált, isteni, ugyanakkor szupergyors és egyszerű receptet! Az ÉvaMagazin.hu cikke.