Promóciók
Katalin hercegné megint elkápráztatott mindenkit, ezúttal házigazda szerepben tündökölt
Forrás: Getty Images/Chris Jackson

Katalin hercegné minden szettje megér egy misét, hiszen szuperül állnak rajta a ruhadarabok, ráadásul egy-két öltözködési trükköt is el lehet lesni tőle. Épp a minap írtunk róla, hogy a sportos szerelés is ugyanolyan előnyös számára, mint egy csinos estélyi. És hogy mi a titka? Nemcsak a kifinomult stílusérzéke és a csodás alakja, hanem a kisugárzása is hozzátesz ahhoz, hogy bármilyen ruhát vegyen is fel, az jól álljon rajta.
Cambridge hercegnéjének most sikerült megint a figyelem középpontjába kerülni a legutóbbi eseményen, amin részt vett, és amin történetesen ő maga volt a házigazda. Egy nagyon különleges Self-Portrait ruhát választott ugyanis az eseményre, ami 400 fontba, azaz körülbelül 165 ezer forintba kerül. A luxus ruha pliszírozott szoknyával és egy zakó felsőrésszel érkezik. Ebben a szettben is megtalálható Katalin ikonikussá vált kedvenc kiegészítője, az öv, amit előszeretettel visel, hiszen még jobban kihangsúlyozza a vékony derekát. Az összhatás csodás, egyszerre nyárias és őszies, ráadásul feminin és maszkulin is egyben.
Vilmos felesége egyébként híres arról, hogy imád fotózni, és ő az, aki minden évben elkészíti a gyerekei legújabb portréját is, amit a szülinapjuk alkalmából megmutat a rajongóknak is. Innen eredt a legutóbbi projektje ötlete is: a Hold Still című képes gyűjteménye, ami 100 fotót és hozzá tartozó történetet osztott meg a 2020-as évből, amikor a pandémia a csúcson volt. A könyv gyorsan a sikerlisták élére került, így Katalin egy est keretén belül szerette volna megköszönni azoknak, akik részt vettek a projekt megvalósulásában. Természetesen Anglia lakóihoz is szólt, hiszen az ő beküldött fotóik nélkül aligha született volna meg a bestseller.
Ezt olvastad már?
Hogy tetszett a cikk?
május 30
200%-ra nőtt pillangó állomány, elég meleg a Balaton! - Ezek a jó hírek történtek a múlt héten
Láttál már feminista "body horrort"? És sejted miért szerepel a múlt heti jó hírek között? Cikkünkből kiderül!
Napi horoszkóp május 29.: az Oroszlánok elképesztő népszerűségnek örvendhetnek, a Mérlegeknek rugalmasabb gondolkodásra van szükségük a konfliktusok elkerüléséhez
A hosszú hétvége utolsó napjára is izgalmakat ígérnek a csillagok, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
Heti horoszkóp május 29-június 4.: a Rákok kedves gesztusokkal okoznak örömet másoknak, a Szüzek bizarr helyzetbe kerülnek
Érdemes elolvasnod a heti horoszkópodat is, hisz a csillagok ismét izgalmas üzenetekkel készültek!
Napi horoszkóp május 28.: a Skorpiók igyekeznek mások elvárásainak megfelelni, a Halak nem ismernek lehetetlent
A csillagok a mai napra is izgalmakat ígérnek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
A felnőttek közel fele kerül intim kapcsolatba az első randin, állítja a tanulmány
Egy szexuális segédeszközöket kínáló üzlet felmérése kimutatta, hogy a felnőttek közel fele szexelt már az első randin. A kutatás arra is kitér, hogy melyik csillagjegy az, amelyik a leginkább nyitott a kalandra. Az ÉvaMagazin.hu cikke.
3 istenien finom, szupergyors és szuperegyszerű lazacos recept rohanós napokra
Miért együnk lazacot? Természetesen elsősorban azért, mert szeretjük. Ám ha ez nem lenne elég nyomós érv, akkor most felsorolunk pár további indokot is. Ha végigolvasod, mennyi értékes tápanyagot tartalmaz, biztosak vagyunk benne, hogy még jobban fogod kedvelni. Ráadásul most az elkészítéséhez is hoztunk pár tippet és három kipróbált, isteni, ugyanakkor szupergyors és egyszerű receptet! Az ÉvaMagazin.hu cikke.