Promóciók
Katalin a szülés után 10 órával is meseszép: itt vannak az első fotók a kisbabáról!

Ez is érdekelhet


Promóciók
Ezzel az életmóddal soha többé nem kell diétáznod

Promóciók
Ezekre a tápanyagokra van szüksége a kisiskolás gyerekeknek (X)

Izgalmasan végződött az angol királyi család számára a hét első napja! Hétfő reggel 6-kor ugyanis Katalin hercegnét kórházba kellett szállítani, mert beindult nála a szülés, 5 órával később, 11 órakor pedig megszületett Katalin és Vilmos herceg harmadik csemetéje, aki
kisfiú lett!
A Kensington Palota közleménye szerint a pici 3827 grammal született, és Vilmos is bent volt a szüléskor. Sőt, ma délután a herceg két nagyobbik gyermekével is bement a kórházba, hogy ők is megnézhessék a picit.
És ahogy azt már a hercegnétől megszokhattuk, ezúttal is már a szülés napján a nyilvánosság elé lépett férjével és újszülött kisbabájukkal. Csodásan festett piros Jenny Packham ruhájában, és boldogan mosolygott a fotósoknak. Bemutatták a babát a nyilvánosság előtt, nem sokkal később pedig kocsiba szálltak, hogy Katalin otthon, szerettei körében folytathassa a lábadozást.
A baba nevét a házaspár még nem árulta el, de Vilmos azt ígérte az újságíróknak, hogy már nem kell sokáig várni a dologra.
Addig is megmutatjuk az első képeket a kisfiúról, aki jelenleg az 5. a trónöröklési sorban, és Katalinról, aki szokásához híven kápráztosan fest. Csodaszépek, ugye?
Hogy tetszett a cikk?

Promóciók
Melyik ránctalanító krémet ajánlják a szakértők?

Promóciók
Elhoztuk az ősz legtrendibb arcápolási rutinját, amitől garantáltan újjászületsz

Szépség
Te kitalálnád első szaglásra egy parfüm illatjegyeit? 3 egyszerű trükk, hogy igazi profi legyél a témában

Promóciók
Ezzel az életmóddal soha többé nem kell diétáznod

Promóciók
Ezekre a tápanyagokra van szüksége a kisiskolás gyerekeknek (X)
Őszinte beszámolók: nők meséltek róla, milyen nyomot hagyott bennük szüzességük elvesztése
Az első szex élményét minden nő várja. Ki izgalommal, ki félelemmel, ki bizonytalansággal.
Fenntarthatóság, zero waste - De valóban megvalósítható az etikus vásárlás?
Régóta érik a divatipar reformja, mivel a tömeggyártás miatt az olajszektor után ez a második legszennyezőbb iparág az egész világon.
Harry herceget figyelmeztették: vagy leáll EZZEL a dologgal, vagy nagy baj lesz!
Úgy tűnik, hogy többé nem teheti azt, amit ő akar...
Tóth Gabi üzent a követőinek: küzdelem most az élete
Tóth Gabi továbbra is az Instagramot használja üzenőfalként.
Palvin Barbi bebizonyította, hogy még egy bizarrul szokatlan ruhában is képes mindenkit túlragyogni
Ha a vörös szőnyegre lép, senkinek nincs semmi esélye vele szemben!
Jennifer Lopez egyszerűen tökéletesen néz ki legújabb ruhájában, ami az év egyik legnagyobb trendjét is megidézi
JLo nem tud hibázni, ha öltözködésről van szó.