Promóciók
Kárpáti Rebeka élete mérföldkőhöz érkezett, őszintén mesélt róla

Ez is érdekelhet
június 1
Kárpáti Rebeka számos alkalommal megcsillogtatta már színes személyiségét és bebizonyította, hogy sok mindenben tehetséges, ugyanis nemcsak színésznőként, de műsorvezetőként is láthattuk már a tévéképernyőn. Ráadásul számos közkedvelt műsorban felbukkant az évek során, mint mondjuk az RTL 2021-ben futó Nyerő Páros című valóságshow-jában, vagy a 2017-ben, a TV2-n sugárzott Ázsia Expressz című műsorban. Rebeka emellett saját YouTube-csatornát is igazgat, sőt még ruhamárkával is büszkélkedhet.
Ha mindez nem lenne elég, Kárpáti Rebeka élete újabb mérföldkövéhez érkezett, ugyanis az áprilisban debütáló Aranylakodalom című előadásban fog szerepelni a Játékszínben, azaz színházi színésznőként is kipróbálja magát. Rebeka nemcsak a próbákat élvezte nagyon, de izgatottan várja az előtte álló időszakot is, amiről legújabb Instagram-posztja is tanúskodik. Rebeka ugyanis közzétett egy ajánlót, amiből nemcsak az derül ki, hogy ma este debütál a főpróbán, de bevallotta, sokat kell még fejlődnie.
„Egy igazán klassz és új szeletet az életemnek, ahol még nem keveset kell fejlődnöm és tanulnom, de egyszerűen imádom és elképesztően inspirál. Mindenképpen gyertek el megnézni! Mondjuk jól gondoljátok meg, mert olyan vicces lesz, hogy bepisiltek. Eskü”
- írta a posztjában.És ezt olvastad már?
Hogy tetszett a cikk?

Promóciók
A magyarokat jobban aggasztják saját jövőbeli kilátásaik, mint a betegségek
június 2
3 tipp, amivel te is felkészülhetsz a Balaton-átúszásra
Rendszeres úszol? Szuper! És arra gondoltál már, hogy próbára tedd magad a Balaton átúszáson? Tippjeink segítségével könnyedén felkészülhetsz a nyár egyik legszórakoztatóbb sporteseményére!
Lefeküdtem a kedvenc énekesemmel, ami örökre megváltoztatta az életemet
Igaz történet következik!
Egy szett a hét minden napjára: Avagy 30 szuper júniusi outfitötlet, amit megéri lemásolnod
Júniusban már az időjárás sem gördíthet akadályokat eléd, így mutatjuk a legszuperebb nyári outfitölteteket!
Ritka, mint a fehér holló: híres férfiak, akiknek az exe és a mostani párja jó barátnők
Kevesen vannak, akik hosszú együtt töltött és szerelemmel teli kapcsolat után, teljesen túl tudják magukat tenni egy szakításon.
Van jobb Margot Robbie-nál? Híres nők, akiket el tudtunk volna képzelni Barbie-ként
Kevesebb, mint két hónap múlva érkezik a mozikban a várva várt élőszereplős Barbie film, méghozzá a csodaszép Margot Robbie és Ryan Gosling főszereplésével.
Lerántjuk a leplet a termékekről, amik fel fogják szántani a netet 2023 nyarán
Az nem kifejezés, hogy IMÁDNI fogod őket!