Promóciók
Károly király koronázása veszélybe került: saját fia teheti tönkre az eseményt
Forrás: Max Mumby/Indigo/Getty Images

Ez is érdekelhet
június 7
Több jelentés is azt állítja, hogy Giuffre asszony, aki azzal vádolta András herceget, hogy az amerikai törvények értelmében szexuálisan zaklatta, amikor még kiskorú volt, milliós értékű könyvszerződést írt alá. Hogy pontosan mi fog a könyvben állni, nem tudni, de annyi bizonyos, hogy nagyon sok előkelőség és ezzel együtt királyi családtag élete dőlhet romokba a megjelenés után.
Egy bennfentes elmondta, hogy a könyvkiadások sikeressége mindig az időzítésen múlik, így kicsit sem lenne meglepve senki, ha ez pontosan Károly király koronázása előtt történne meg. A milliókat érő könyvszerződéssel az egykori fiatal áldozta nagy revansot vehet a hercegen, aki ezzel nem csak a jó hírnevét, de minden mást is elveszíthet.
Mint ismeretes, András herceg élete akkor vett 180 fokos fordulatot, amikor egy amerikai nő, - a már említett - Virginia Roberts azzal vádolta meg, hogy 17 éves korában szexuális aktusra kényszerítette annak tudatában, hogy ő még kiskorú. Akkor a királynő megfosztotta András herceget a katonai- és a királyi családban betöltött címétől is.
Ezt olvastad már?
Hogy tetszett a cikk?
június 7
Eláruljuk, hogyan lehet stabil párkapcsolatod olyannal, aki nehezen tud kötődni
A pároddal soha semmit nem lehet megbeszélni? Sír, pánikol és azt kiabálja, te nem is szereted? Akkor valószínűleg sérült kötődési mintával él, amit azonban veled együtt képes lehet meggyógyítani.
5 foglalkozás, ami már 30 éves kor alatt is 1 millió forintot hozhat a kasszára havonta Magyarországon
Csábító lehet 1 millió forintot keresni havonta, máris mutatjuk, mihez kell érteni hozzá.
Angelina Jolie óriási változásra szánta el magát: új hajszíne maga a tökély
Angelina Jolie-t utoljára a 90-es években lehetett szőkén látni, mégpedig az Észvesztő című filmben.
Harry herceg bevallotta: úgy gondolta, nem Károly az igazi apja, hanem Diana szeretője
Sokáig hitt a pletykáknak, a hasonlóságot elnézve, nem is csoda.
„Én vagyok a menyasszony, és én döntök: nem szeretném, ha a vőlegényem nagyanyja részt venne az esküvőmön”
Nem semmi, milyen sztori kelt szárnyra a napokban a netezők körében. Te vajon kivel értesz egyet?
A hét legjobb programja: Jazz, Bossanova és Smooth Jazz örökzöldek a Glédában
Buda legszebb ékkövének tartott étterme hozza el a hét legzseniálisabb programját!