Hivatalos: Kaia Gerber felvállalta új szerelmét

Gettyimages/ Axelle/Bauer-Griffin
Kamilla

Több hónapnyi nyílt randizgatás után végre felvállalták a kapcsolatukat!

Kaia Gerber és Jacob Elordi még nyáron kezdtek el randizgatni a legnagyobb titokban. Mivel egymás előtt mindketten többször nyúltak mellé a párválasztásaik során, ezért igyekeztek a nyilvánosság kizárásával megélni az első szerelmes heteket. Együtt mentek nyaralni, sőt még a fiatal modell édesanyja, Cindy Crawford is büszke volt lánya választására, hiszen Elordi Hollywood egyik legfiatalabb A-listás reménysége, aki többször is bebizonyította, hogy nagyszerű színészi vénával áldotta meg az élet.

Most pedig újabb szintet lépett a kapcsolatuk, hiszen Kaia saját Instagram oldalán is hivatalossá tette, hogy bizony-bizony foglalt a szíve. De persze ezt is a lehető legtitokzatosabb módon, ugyanis a hétvégi halloweeni bulin készült képekből tett fel egy párat, amelyen Jacob is látható, méghozzá Elvisként.

Egy bennfentes szerint nagyon jól megvannak és régóta nem érezték ilyen kiegyensúlyozottnak magukat valaki mellett, így tudatosan nem nyilatkoznak még a szerelmükről.

Ha kíváncsi vagy Kaia Gerber és Cindy Crawford közös képeire, akkor kattints a galériára!

Nézd meg a galériánkat - 5 kép
Az alma nem esik messze a fájától: Cindy Crawford és Kaia Gerber közös fotói