A Sztárboxban elszenvedett súlyos sérülése miatt meg kellett műteni Kabát Petit: Rácz Jenő már üzent is neki!

Rtl Sajtóklub
Kamilla

Pár hete ugyan végéhez ért a Sztárbox műsora, de az biztos, hogy rengeteg izgalmas és drámai pillanatnak lehettünk tanúi az adások alatt.

A két jó barát, Rácz Jenő és Kabát Peti összecsapása kétségtelenül számtalan nézőnek okozott szívfacsaró perceket: a Sztárbox ringjében ugyanis a sztárséf úgy kiütötte az egykori focistát, hogy az elvesztette eszméletét. Kabát Peti hosszú másodpercekig nem tért magához, a mérkőzésnek pedig egyből vége is lett.

Bár már a műsorban is igyekezett megnyugtatni mindenkit, csak másnap sikerült eloszlatnia a kétségeket azzal kapcsolatban, hogy valóban jól van és tényleg nem esett baja. Ám most sajnos kiderült, hogy tévedett, mert bizony komoly következményei adódtak ennek az összecsapásnak.

Petinek az esés közben kibicsaklott a térde, és bár sokáig reménykedett benne, hogy idővel rendbe jön, végül mégsem kerülhette el a műtétet. Azóta már túl is van a nehezén, és időközben már hírt is adott az állapotáról a követőknek a közösségi oldalán:

Az út a felépülés felé elindult! Nagyon hálás vagyok az orvosoknak! Minden rendben van, és most már csak a gyógyulás következik! Köszönöm az összes jókívánságot és szeretetet!

- írta el Kabát Peti.

A sportolónak jelenleg mindkét lába be van kötve, és ha minden igaz, közel egy hónapig tartó rehabilitációra kell számítania a jövőben. A posztja alatt egyébként olyan hírességek osztották meg a jókívánságaikat, mint például Curtis - de természetesen Rácz Jenő is üzent barátjának (aki amúgy maga is elég komoly sérüléseket szerzett a műsor alatt).

Idézzük csak fel a sztárbox legsokkolóbb pillanatait!

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
Íme a Sztárbox döntőjének legsokkolóbb pillanatai

Sőt, valójában már a Sztárbox első adása is meglepetéseket tartogatott számunkra!

Nézd meg a galériánkat - 4 kép
Ezek voltak a Sztárbox második elődöntőjének legmeglepőbb pillanatai