Justin Bieber 3 év után óriási dologra szánta el magát - Minden rajongóját meglepte
Justin Bieber visszatér!
Az énekes Instagramján jelentette be a nagy hírt, hogy három év után újra színpadra lép egy különleges ünnepi koncert erejéig. Justin az elmúlt években inkább stúdiózással töltötte az idejét és a háttérbe szorította a turnékat, ugyanis szerette volna minden idejét feleségével, Hailey-vel tölteni, akivel teljesen visszavonult és csendes életet élnek.
Így nem csoda, hogy kicsit sem hiányzott a 26 éves sztárnak a pörgés. Főleg, hogy 2017-ben amiatt mondta le világ körüli turnéját, mert egyszerűen besokallt és teljesen kimerült a sok utazgatástól és interjúadástól. Bieber a T-Mobile márkával közösen hozza egy kalap alá a koncertet, amelyre már most óriási az érdeklődés.
Alig várom, hogy együttműködhessek velük ezen a nem mindennapi szilveszteri koncerten, hogy mindenki számára biztonságos módot adjak arra, hogy 2020-ban együtt kirúgjunk ki a hámból.
-Justin nemrég adott interjút arról, hogy már készen áll az apaságra. Sőt, nagy vágya, hogy minél több gyerek vegye körül 30 éves korára. Az énekes hozzátette, hogy ő készen áll egy ekkora felelősségvállalásra, ugyanakkor a felesége még szeretne utazni és a karrierjével foglalkozni.
Ha kíváncsi vagy, mely sztárpárok érnek a legtöbbet, akkor kattints a galériára!
Ők a legtöbbet érő sztárpárok