Jön a Black Mirror új évada: nem fogod elhinni, ki szerepel benne
Sokan talán már le is mondtak róla, hogy a sorozatnak lesz folytatása, most azonban már biztos, hogy jön a következő évad!
A disztópikus sorozatok kedvelői nagyon örülhetnek, hiszen a Black Mirror, ötödik évadát, azaz utolsó részeit 2018-2019 fordulóján mutatták be, a rajongók pedig azóta is várták, hogy vajon lesz-e folytatása a népszerű sorozatnak, és ha igen, akkor mikor.
Tavaly májusban már bejelentették, hogy érkezik az új évad, de bővebb információt nem árultak el róla egészen idáig.
Az új évad az eddigi legkiszámíthatatlanabb ígérkezik, Charlie Brooker, a sorozat készítője pedig azt ígérte, hogy "szétfeszíti a korábbi, megszokott formátum paramétereit".
"Mindig is úgy éreztem, hogy a Black Mirrornak egymástól teljesen különböző történeteket kell bemutatnia, és folyamatosan meg kell lepnie az embereket - és engem is -, különben mi értelme lenne?"
- mondta Charlie BrookerAz első öt új rész júniustól lesz megtekinthető a Netflixen és már azt is tudjuk, hogy nem akármilyen színészeket láthatunk majd az eddigi legnagyobb költségvetésű évadban. Aaron Paul, Himesh Patel, Josh Hartnett, Michael Cera, illetve Salma Hayek is feltűnik majd, ami már önmagában nagy meglepetéseket ígér!
Nem kell már sokat várnunk az új évadra, ami reméljük legalább olyan izgalmas lesz, mint az előzetes!
Ezeket a sorozatokat se hagyd ki! Katt a galériára!
Minden, ami szem szájnak ingere: 2023 kötelező alkotásai és sorozatai, amit nem hagyhatunk ki